Chapter 9.

Jasmine Wright

Mikor felébredtem, iszonyatos fejfájást éreztem. Minden mozdulatomnál belém hasított a fájdalom, ezzel elérve azt, hogy a tegnap estére vissza tudjak emlékezni. Akaratom ellenére. Mikor becsuktam a szememet, megjelent egy kép, amint egy fiú engem csókol, de nem tudtam megmondani, hogy ki. Aztán még egy, amint a bárpultnál ülök és Emilie-vel beszélgetek. Nem voltunk idegesek, annak ellenére, hogy pontosan emlékszem, Drew miatta szakított velem. Amint erre gondoltam, kiugrottam az ágyból, azonban ez utólag nem tűnt olyan jó ötletnek. A hirtelen fájdalomtól visszaültem az ágyra, majd az ágyam melletti asztalról elvettem a gyógyszert és a vizet. A gyógyszert a nyelvemre helyeztem, majd beleittam a vízbe. Fejemet hátrahajtva nyeltem le a pirulát, majd felkeltem az ágyamról. Lassan a szekrényemhez sétáltam, majd pár ruhát a kezembe vettem. Egy fekete top, egy sötétkék nadrág és egy hosszú ujjú farmering. A fürdőbe sietek, majd ott levetettem magamról a pizsamámat. A zuhanyt megnyitottam, majd beálltam a meleg víz alá. Pár percig áztattam magam, majd tusfürdőmet a kezembe vettem. Egy keveset a kezembe nyomtam belőle, majd testem minden porcikáját bekentem vele. Lemostam magamról a habot, majd elzártam a vizet. Kezembe vettem a törölközőmet, majd alaposan megtöröltem magam. Gyorsan felöltöztem, majd igazgatni kezdtem magamon a ruháimat. A farmering ujját feltűrtem, majd kigomboltam, így láthatóvá téve fekete topomat, illetve nyakam alatti tetoválásomat. A tükör elé állva vettem elő sminkes táskámat, majd lassan sminkelni kezdtem magamat. Mikor már majdnem készen voltam, húztam egy tusvonalat, majd egy kis szempillaspirált is használtam. A szobámba siettem, majd a szekrényem előtt megálltam. Megkerestem a táskámat, illetve egy szegecses dorkót, amit azonnal fel is vettem. A fürdőbe siettem, hajamat kivasaltam, azonban alját begöndörítettem. Kezemre felcsatoltam kedvenc karkötőmet, majd nyakamba akasztottam egy szívecskés nyakláncot. Mikor késznek nyilvánítottam magam, táskámba beszórtam a fontosabb dolgaimat. Telefon, kulcs, pénztárca, cigi, igazolványok. Mikor tényleg készen voltam, lefutottam a konyhába, ahol anyát találtam. Éppen palacsintát sütött, így csak arcára nyomtam egy puszit, majd leültem az étkezőben lévő székek egyikére. Fülhallgatómat bedugtam a telefonomba, és elkezdtem zenét hallgatni. Először csak nézegettem a zeneszámokat, majd ráböktem a Money On My Mind-ra. Miközben a zene szólt a fülemben, anyát néztem, aki köntösben, összefogott hajjal palacsintát sütött. Fáradtnak tűnt, de ki ne lenne fáradt, ha reggel fél 9-től este fél 9-ig dolgoznia kell?! Mikor elém tette a tányért, felnéztem, szemei csillogtak, arcán egy fáradt mosoly terült szét. Velem szemben foglalt helyet, majd lassan enni kezdett. Én is nekiláttam, majd egészen addig, amíg el nem fogyott a tányéromról az étel, csendben voltam, néztem magam elé. Mikor az utolsó falatot is lenyeltem, anyára pillantottam, aki fáradtan nézett vissza rám.
- Kicsim, szeretnék beszélni veled egy nagyon fontos dologról - mondta végül pár perc csend után.
- Rendben, miről lenne szó? - néztem rá komolyan.
Már éppen elkezdte volna, amikor az órára pillantottam, és kikerekedtek a szemeim.
- Ne haragudj anya, de el fogok késni, este megbeszéljük - nyomtam egy puszit az arcára, majd kiviharzottam a konyhából. Táskámat felkaptam a földről, majd kisiettem a házból. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd gyors léptekkel indultam a buszmegálló felé. Sétálás közben kihalásztam a táskámból a cigimet, illetve a telefonomat, benne a fülhallgatómmal. Fülembe dugtam a fülhallgatót, telefonomban elindítottam egy zenét. Miközben eltettem a telefonomat a zsebembe, előkotortam az öngyújtómat is, és rágyújtottam. Ahogyan befordultam a sarkon, már láttam, hogy a busz zárja az ajtaját, így meg sem próbáltam elérni. Lassítottam lépteimet, majd telefonomon megnéztem az időt. Háromnegyed nyolc. Esélyem sincs késés nélkül beérni. A busz csak negyed óra múlva jön, és 10 percet kellene utaznom, így mindenképp kések. Az iskola azonban 20 percre van a buszmegállótól, ha sietek. Így aztán sétálni kezdtem az iskola felé. Pillanatok alatt elszívtam a cigimet, így a csikket a földre dobtam. Rátapostam, majd mikor meggyőződtem róla, hogy már nem ég, felvettem a földről és a kukába dobtam. Mellettem egy srác száguldott el gördeszkával, de amint kidobtam a csikket, azt vettem észre, hogy megállt. Deszkáját a kezébe vette, majd engem nézett.
- Mi ilyen érdekes rajtam? - kérdeztem flegmán.
- Semmi, csak még nem láttam senkit, aki a kukába dobta volna a cigicsikket - mondta mosolyogva, én pedig megvontam a vállam.
- Ennyi? Akkor mehetsz is tovább - intettem 'bájosan'.
- Vagy be is mutatkozhatnánk egymásnak - mosolygott, én pedig megráztam a fejemet.

- Kihagyom, így is elkések a suliból - pillantottam a telefonomra. 7:50.
Elindultam tovább, azonban a srác végig mellettem sétált. Szerencsétlenségemre ugyanarra vezetett utunk. Ez akkor derült ki, amikor mindketten pontosan 8:07-kor megálltunk az iskola előtt.
- Te is ide jársz suliba? Még sosem láttalak - nézett rám.
Táskámban kezdtem kutakodni, majd mikor megtaláltam a cigis dobozomat, kihúztam belőle egy szálat. A dobozt a srác felé tartottam, aki csak megrázta a fejét, majd az órájára nézett.
- Menj nyugodtan, ne késs el miattam - mosolyogtam, miközben egy mélyet szívtam a káros nikotinból.
- Nap közbe találkozunk - mosolygott, majd elindult befelé.
- Hé! - kiabáltam utána, mire megfordult - Jasmine vagyok. Jasmine Wright.
- David. David Hartler - mosolygott, majd besietett.
Percekig csak álltam mosolyogva, majd gyorsan még egyet szívtam a cigimből. A füstöt lassan fújtam ki, majd elnyomtam a cigim, a csikkel pedig eljátszottam azt, amit út közbe. Az iskola ajtaját kinyitottam, majd mikor beléptem, becsuktam magam után. Mosolyogva köszöntem a portásnak, aki csak egyet biccentett. Az osztályom felé igyekeztem, majd mikor megérkeztem, vettem egy nagy levegőt. Mikor kifújtam, kopogtam, majd lassan benyitottam. Mikor az osztályterembe léptem, az igazgatóval találtam szembe magamat.
- Elnézést a késésért - mondtam gyorsan a tanárnőnek, majd a helyemre is indultam volna, ha nem állít meg.
- Jasmine. Megint késtél. Ez már a második ezen a héten.. És bűzlesz a cigitől - mondta rezzenéstelen arckifejezéssel, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá.
Nem is zavart volna, ha ezt csak az osztály előtt mondja, hiszen a tanárnő mindenkiről tudja, hogy cigizik-e, vagy sem, vagy mi a titkos helyük, ahol az igazgató nem látja őket. De így, hogy az igazgató is jelen volt, nem voltam feldobva. Az igazgató csak idegesen nézett rám, majd szólásra nyitotta a száját.
- Jaymi, kérlek, gyere velem - mondta, nekem pedig azt hiszem, egy pillanatra leállt a szívem.
Nem tudtam, miért kell az igazgatóval mennem, de nem ellenkezhettem, megfordultam és utána mentem. Hallottam még, ahogyan a többiek 'Húú' hangot hallatnak, és azt is, ahogyan a tanárnő próbálja csitítani őket. De nem sikerült nekik. Még gyorsan visszanéztem, és benéztem a terembe. Mindenki nevetett, én pedig robbantam.
- Maradjatok már csendbe! - kiabáltam be, mire mindenki rám nézett, és bólintott.
- Köszönöm Jaymi - hálálkodott a tanárnő.
- Semmiség Mrs.James - vontam vállat mosolyogva.
Az igazgató után sietett, aki már a folyosó végén várt engem, az igazgatói ajtó előtt.
- Elnézést kérek, le kellett csitítanom az osztálytársaim - mondtam gyorsan, mire az igazgató csak mosolyogva bólintott.
Mindketten beléptünk a kis szobába, majd az igazgató helyet foglalt. Én csak az ajtóban álldogáltam, abban reménykedve, hogy semmi komolyról nincs szó. Azonban erről szó sem volt. A héten másodszorra késtem el. Többször is elkéstem volna, de mivel csak kedd volt, így csak tegnap késhettem. De előző héten is a legtöbb nap késve érkeztem, volt, hogy csak 1-2 percet, azonban volt olyan alkalom is, hogy 7-8 perc késéssel érkeztem órára. Nem tehettem róla, hiszen nekem reggelente sosem érkezik időben a buszom, sokszor előbb érkezik, nem tartva be a menetidejét. Így aztán gyalog kell megtennem az út nagy részét, az azonban fárasztó, így nem tudok olyan gyorsan sétálni. Sétálás közben lazításként egy szál cigit is el kell szívnom, így amíg azt megkeresem a táskámban, illetve amíg a zsebemből kiszedem az öngyújtómat, az is időbe telik. Aztán jön a következő pár pillanat, amíg meggyújtom, majd az öngyújtómat visszateszem a zsebembe, ügyelve rá, hogy nehogy leégessem magamról a nadrágot. Amikor ezzel készen vagyok, akkor pedig a táskám egyik legbelsőbb zsebébe kell eltennem a cigis dobozomat. Utána már nyugodtan elszívhatom, közbe pedig sietni is tudok, de amikor már elszívtam, az eloltással, és a kidobással is elmegy az idő. Egy 4-5 percbe biztos beletelik az egész. Én én az út alatt ma két szálat szívtam el, ami olyan 8-10 perc. Tehát, ha nem szívom el a két szálamat, talán pontosan érkezek, és talán nem kellett volna az igazgatói irodában állnom.
- Ülj le, kérlek - mutatott az igazgató az asztala előtt álló két szék egyikére.
- Inkább állnék.. Sokáig fog tartani?
- Jasmine, tudod, hogyan zajlik le ez - vette fel komoly hangnemét - Be kell hívnom a szüleidet, és négyesben fogjuk megbeszélni, hogyan tovább, milyen fokozatot kapsz ezért.
- Mindkettő szülőmet, vagy csak édesanyámat? - kérdeztem illedelmesen, hisz tudtam, mi lesz, ha mindkettő szülőm jelen lesz, egy szobában.
- Mindkettő szülődet, sajnálom - mondta kedvesen, én pedig lehajtottam a fejemet - Tudom, hogy édesapáddal nem a legjobb a kapcsolatod, és ezt tiszteletben tartom, de sajnos hogy az ilyen dolgokat meg tudjuk beszélni, mindkét szülődnek jelen kell lennie.
- Értem, természetesen - bólintottam - Akkor talán mégis leülök.
Az igazgató csak mosolyogva bólintott, majd tárcsázni kezdett. Először anyát hívta, majd apám számát kezdte tárcsázni. Sajnos mindketten felvették, és azt mondták, maximum tíz perc és itt lesznek. Közben az igazgató behozatott egy széket, pedig én mondtam neki, hogy amint megérkeznek a szüleim, én átadom a helyemet nekik. Ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy biztonság kedvéért legyen bent még egy szék, hátha szükség lesz rá. Ezt nem tudtam mire vélni, így csak egy bólintással nyugtáztam kijelentését. Az ajtón halk kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó. Azonban meglepetésemre nem a szüleim, hanem egy teljesen más személy lépett be. 

Chapter 8.

Még most sem tudom, pontosan hogyan történt, de hirtelen azon kaptam magam, hogy Thomas, az osztálytársam felült mellém a padra és beszélgetni kezdtünk. Először csak felszínes dolgokról, de utána egyre többet kérdezett rólam. Érdekelte, milyen zenéket szeretek, mik a kedvenc előadóim. Meglepődtem, mikor majdnem ugyanolyan zenék voltak a telefonunkon, és nem nevetett ki, amiért szeretem Miley Cyrus-t, Justin Bieber-t, vagy éppen Rihannát. 

- Miért szereted Miley-t? - kérdezte mosolyogva, majd intett az éppen belépő lánynak. 

- Sokan elítélik, hogy hogy néz ki, miközben nem is tudják, miért tette.. Én tisztelem Miley-t azért, mert ki mert állni több millió ember elé rövid, szőke hajjal, teljesen megváltozva. És valljuk be, elég sokan gondolják most azt róla, hogy milyen dögös ezzel az új hajjal. Engem nem érdekel, hogy hogyan rázza magát a videókon, megváltozott, a változással együtt jár ez is. De csak a külseje változott. Legbelül még mindig ugyanaz a lány, aki évekkel ezelőtt a Hannah Montana-ban énekelt és táncolt. Figyelj, ha az apja el tudja fogadni, hogy a lánya felnőtt, és rázza magát a színpadon, akkor mindenki más is el tudja fogadni, aki valamennyire is szereti őt. Én már régóta szeretem, és ezt fel is vállalom - mondtam mosolyogva. 

Thomas egy bólintással válaszolt, majd mivel becsöngettek, gyorsan lepacsizott a haverjaival, majd velük is beszélgetett pár percet. 

- Mit beszélgettél vele? - hallottam az egyik haverjától. 

Oda fordítottam a fejemet, de kár volt. Egytől egyig mindegyik fiú engem nézett, egyedül Thomas mosolygott rám. Azzal a lendülettel vissza is fordítottam a fejem és kinéztem az udvarra. Üres volt, csupán pár pad volt felállítva, illetve egy ping-pong asztal. Bár tekintetemmel az udvart figyeltem, fülemmel akaratlanul is a Thomas és a barátai között kialakult beszélgetésre figyeltem. 

- Nem olyan, mint amilyennek gondoljátok - hallottam meg Thomas hangját - Tök jó fej csaj.

Mondatai megnyugtattak, egy apró mosoly jelent meg arcomon, amit szerencsére senki sem látott. Az ajtó becsapódott, így oda kaptam a tekintetem. A terembe a negyvenes éveiben járó magyar tanárunk lépett be. Kirázott a hideg, de ezt szerencsére nem látta. A naplónkat az asztalra dobta, majd lapozgatni kezdte. Minden egyes lapozásnál valaki megkönnyebbülten felsóhajtott, de a magyar tanárunk nem ilyen rendes. Visszafelé kezdett lapozgatni, majd mikor teljesen az elejére ért, újra hátrafelé. Amíg ő elszórakoztatta magát, addig kinyitottam a füzetemet és átolvastam az anyagot. A napló lapjai újra sercegni kezdtek, így felnéztem a füzetemből. A tanár úr újra lapozni kezdett, azonban most meg is állt egy oldalnál. Megnézte a két oldalon lévő nevet, számolgatott magában, majd felnézett. 

- Samantha, gyere felelni - mondta végül. 

Utálom ezt hallani. Most mégis egy kisebb mosollyal az arcomon indultam ki, ugyanis tudtam az anyagot. Tegnap 2 órán keresztül tanultam, így ma csak át kellett néznem, hogy minden friss legyen bennem. Mikor elhaladtam Thomas padja mellett, megragadta a kezem. Lépteimet lelassítottam, fejemet felé fordítottam, így szembe találtam magam mosolygós arcával.
- Tudod? - kérdezte.
Csak egy bólintásra tellett, hiszen a tanár úr már türelmetlenül várt rám a tábla előtt. Thomas elengedte a kezemet, én pedig újra a tanári asztal felé indultam. Ott megálltam, úgy vártam a tanár kérdéseit. Az anyag címét mondta csak el, én pedig beszélni kezdtem. Elmondtam mindent, amit csak tudtam, közben pedig hol a tanár figyeltem, hol pedig Thomas-t, aki mosolyogva hallgatta a feleletemet. Miután mindent elmondtam, a tanárra nézett, aki mérlegelte magában a dolgokat, végül bólintott.
- Ülj le, ötös - mondta, majd beírta a naplóba a jegyemet.
Visszafelé sétálva rámosolyogtam Thomas-ra, majd a helyemre sétáltam. Lerogytam a székre, majd fejemet a padra hajtottam. Hosszasan kifújtam a bent tartott levegőt, és elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy ötöst kaptam. Ilyenkor mindig kiürül a fejem, csupán csak az anyagra és a tanárra koncentrálok. Nem bírom nézni az értetlen tekinteteket felelés közben, mert az engem is összezavar. Elfelejtem, mit tanultam, és nem tudom folytatni a feleletemet. Éppen ezért szoktam csak a tanárt figyelni, ugyanis a tanárok mindig biztatnak arra, hogy folytassam. Csak mosolyogva bólogatnak, ha pedig megakadok, segítenek. Kicsit elbambultam, ugyanis a tanár éles hangjára eszméltem csak fel.
- Mindenki nyissa ki a szöveggyűjteményét - mondta emelt hangerővel.
Thomas felemelte a kezét, a tanár pedig szinte azonnal felszólította.
- Tanár úr, nekem nincsen szöveggyűjteményem.. Odaülhetek Sam mellé? - kérdezte.
A tanár bólintott, Thomas pedig szedelődzködni kezdett. Mikor minden cucca megvolt, elindult a padomhoz. A táskáját a padom mellé ejtette, majd beült mellém.
- Tényleg nincs szöveggyűjteményed? - kérdeztem, mikor mosolyogva rám nézett.
- De, csak beszélgetni akartam - vonta meg a vállát és fejét a padra hajtotta.
Fejét felém fordította, miközben én fellapoztam a szöveggyűjteményem és olvasni kezdtem. Pár sor elolvasása után aztán felnéztem, mert éreztem Thomas tekintetét magamon. Tényleg nézett, de amint ránéztem, elfordította a fejét. Tovább olvastam, de ő nem hagyta annyiban, kezét combomra simította. Lenéztem kezére, majd az arcára, de ő csak mosolyogva megvonta a vállát. Tovább olvastam, egészen addig, amíg Thomas simogatni nem kezdett, újra.
- Rossz helyre nyúlsz, esküszöm, megverlek - nevettem fel halkan, hisz mégiscsak órán voltunk.
- De ne olvass már - húzott magához.
- Cseréljünk helyet - javasoltam, hiszen ha így rádőlök a mellkasára, leesünk a földre.
Mikor a tanár a táblára írt, felálltam és helyet cseréltünk Thomas-sal. Pont, mikor le akartam ülni, a tanár megfordult és rám meredt.
- Samantha, hová készül? - nézett rám.
- Csak leejtettem a tollam - mentegetőztem.
A tanár csak bólintott, én pedig gyorsan leültem. Thomas terpeszbe tette a lábait, én pedig hátradőltem. Hátam mellkasához ért, kezeit derekam köré fontam. Kicsit oldalra fordultam, majd fejemet mellkasára döntöttem. Egyik kezével továbbra is tartott, miközben másikkal hajamat kezdte el simogatni.
- Olyan szép a hajad - mondta, hangján éreztem, hogy mosolyog.
- Szerintem nem - vontam meg a vállam.
- Miért?
- Mert szerintem én nem vagyok egy szép lány. Nem szép a hajam, a hajszínem, az arcom. A szemem is, mint minden másom is ugyanolyan, mint a többi lányé. Egy átlagos lány vagyok, semmi különleges sincs bennem. Én ezt kiskorom óta így gondolom. Szerintem kicsinek sokkal szebb voltam, mint most. De akkor is átlagos voltam. Most sem vagyok más.
- Miért gondolod így?
- Kiskoromban, még általánosban rengeteget csúfoltak, mert szeplős az arcom, vagy mert sokkal magasabb voltam, mint az átlag. Vékonyabb, csúnyább voltam, mint ők. És úgy gondolták, az fáj nekem a legjobban, ha ezt a szemembe is mondják. Igazuk volt. Nem voltam egy egoista lány, de az, hogy minden nap félelemmel keltem fel, vajon mi vár rám, még jobban rátett arra, hogy ne legyen önbizalmam - Nem tudtam, miért mondom el ezt neki, hiszen még alig ismerem, de úgy éreztem, megbízhatok benne - Rengetegszer volt olyan, hogy hazamentem, és egyszerűen csak bezárkóztam a szobámba. Sírtam, rosszabb esetben vagdostam magam. Nem rejtegettem, mégsem volt sosem olyan, hogy a szüleim megkérdezték volna, miért tettem. Nem érdekelte őket. A húgom akkor még meg sem született, így csak anyáékra számíthattam. De ők sem törődtek velem - fejeztem be.
- Hogy történt ez?
- Aztán megszületett a húgom.. - folytattam a mesémet, a kérdését figyelmen kívül hagyva - Anyáék csak vele foglalkoztak, amíg kicsi volt, aztán amikor kezdett felnőni, és a legtöbb idejét velem töltötte, rájöttek, hogy egészen eddig ő foglalkozott csak velem. Rengetegszer néztem vele mesét, mert ő is érezte, hogy engem mindenki elhanyagol. Amióta a húgom megszületett, egyetlen egy sebet sem ejtettem magamon, mert nem volt miért. A családom, amikor csak tudott, segített nekem, elmondhattam nekik mindent. Viszont az iskolában semmi sem változott. Nem voltak barátaim, sokszor csúfoltak, de amint hazaértem, nem az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy bezárkózom a szobámba és sírok. Sokkal inkább töltöttem az időmet a húgommal, vagy a családdal. Beszélgettünk, nevettünk, és akkor úgy éreztem, minden bánatom elszáll. Aztán év elején, amikor ide jöttem, nem találtam barátokat. Ez is egy olyan iskolának tűnt, amiben csak azok lehetnek barátok, akik együtt jöttek ebbe a suliba. Aztán az interneten megismertem egy lányt. Nagyon rendes volt velem, a zenei ízlésünk is megegyezett, rengeteg dologban egyetértettünk a világgal kapcsolatban. Neki sem voltak igazán barátai az általánosban, de ahogy az új iskolába átkerült, mindenki megkedvelte, és barátokra lelt. Minden nap beszélünk, és úgy érzem, a mai napig ő volt az egyetlen barátom, akinek bármit elmondhattam. Nem mondott rám semmi rosszat, mindig segített, ha szükségem volt rá. És ez fordítva is igaz.
Ő csak figyelt, és láttam rajta, hogy tényleg érdekelték azok a dolgok, amiket meséltem magamról, az életemről. Pár percig gondolkozott, majd közel húzott magához, hajamat kezdte el simogatni. Nekem pedig egyetlen egy kérdés kavargott a fejemben. Amit percekkel ezelőtt tett fel nekem. Hogy történt ez? Magam sem tudom, egyszerűen csak megtörtént. Ezzel együtt azt sem értettem, hogy mi hogyan kerültünk ilyen közel egymáshoz. Reggel még úgy jöttem be az iskolába, azzal a gondolattal, hogy "Csak éljem túl valahogy.." Aztán óra előtt Thomas felült a padomra, és úgy éreztem, benne megbízhatok. Olyan dolgokat mondtam el neki, amiket még soha ,senkinek. És ez meglepett. 

Chapter 7.

Június 10. Kedd
Samantha Withmore
Egy táborban voltam. Ugyanabban a táborban, ahova anyáék beírattak, akaratom ellenére. Elmentem, hisz nem akartam még nagyobb balhét. A tábor kapui nyitva állnak, én pedig ott állok és nézek előre, a semmibe. Mellettem rengeteg velem egyidős fiatal siet egy-egy faház irányába, hogy el tudja foglalni. De én csak állok. Mellettem Jaymi áll meg, megfogja a kezem. Megszorítja, de ő sem mozdul egy tapodtat sem. Előttem, valahol az ebédlő körül egy igazán helyes srác jelenik meg. Haja zselével fel van állítva, száját mosolyra húzza. Nagyon aranyos, be kell vallanom. Kezével magát legyezi, végül pólója alját megragadva leveszi magáról. Szám 'O' alakot formál kockái láttán, szemeimet le sem tudom venni róla. Mintha megérezné, hogy figyelem, felénk kapja a fejét, majd elmosolyodik. Lassan közeledni kezd felénk, én pedig akaratlanul is megszorítom Jasmine kezét. Nem néz rám, ő is csak mosolyog, miközben a srác egyre közelebb ér hozzánk. Előttünk megáll egy percre, mindkettőnkön végignéz, majd újra elmosolyodik. Én is végignézek magunkon. Én egy egyszerű farmert viselek, fekete felsővel, míg Jaymi miniszoknyát, kivágott, rózsaszín felsővel. Újra a fiúra nézek, aki mosolyogva közelebb hajol Jaymi-hez, megcsókolja, nekem pedig mintha ezer darabra tört volna a szívem. Könnyeim akaratlanul is kicsordulnak, majd elengedve Jasmine kezét, az egyik faházba rohanok. 

Felriadtam. Könnyeim marták az arcomat, így biztosra állíthattam, hogy valóban rosszul érintett, hogy az ismeretlen fiú nem engem választott. Megdörzsöltem a szememet, majd a telefonom után kezdtem kutakodni. Mikor megtaláltam a párnám alatt, gyorsan megnéztem az időt. Mivel 5 perc múlva ébresztett volna, ezért kimásztam az ágyamból, belebújtam a mamuszomba és a szekrényemhez lépkedtem. Ajtaját kitártam magam előtt, majd elfogadható szett után kezdtem keresni. Mikor megtaláltam, a fürdőbe siettem. A ruhákat a kis szekrény tetejére raktam, majd a mosdóhoz léptem. Megmostam az arcomat, fogat mostam, majd egy leheletnyi sminket tettem fel. Megfésültem a hajamat, majd a kezembe vettem a választott ruhadarabokat. Gyorsan felöltöztem, majd visszasiettem a szobámba. A tankönyveimet és a füzeteimet a táskámba dugtam, majd a tolltartómat is beledobtam. Az 5 perce rezgő mobilomat a kezembe vettem, majd kikapcsoltam az ébresztőt. Telefonommal a kezemben siettem le a földszintre, ahol már hallottam anya és Kaitlyn hangját. A konyhába siettem, tekintetem azonnal kiszúrta Kaitlyn-t. Fehér ruhában és egy rózsaszín boleróban mosolygott, miközben anyának segített a reggeli elkészítésében.
- Jó reggelt - köszöntem mosolyogva, mire mindketten rám kapták tekintetüket.
- Szia Sam - integetett Kaitlyn.
- Szia kicsim - nyomott a homlokomra egy puszit anya. Pár pillanatig nézett, végül megszólalt - Piros a szemed.. Mi történt?
- Semmi - vontam meg a vállam.
Nem akartam elmondani neki az álmomat, hiszen még én magam sem tudom, mit jelentett. Nem ismerem azt a fiút, bár nagyon ismerős volt nekem. Mintha már láttam volna valahol.. Arról pedig tényleg nem akartam beszélni, hogy egy ismeretlen fiú miatt sírtam, álmomban és a valóságban is. Anya nem is faggatózott tovább, így húgomhoz sétáltam, aki egy székre felállva hintette be a tojásrántotta tetejét pirospaprikával. Mikor kész volt, kezet mosott, majd kezét egy konyharuhába törölte. Gyorsan megölelt, majd asztalhoz ült.
- Anya, ne haragudj, de most nem kérek - mondtam, arcára egy puszit nyomtam.
- Beteg vagy? - kérdezte furcsán.
- Nem, nincs semmi bajom - nevettem - Csak nem vagyok éhes.
- Rendben, akkor adok pénzt, vegyél valamit az iskolában.
A táskájában kezdett el keresgélni, majd átnyújtott nekem pár bankjegyet. Elvettem tőle, majd visszafutottam a szobámba. Ott eltettem a pénzt a pénztárcámba, azt pedig a táskámba. Vállamra kaptam a táskámat, majd a szekrénybe kezdtem el keresgélni cipő után. Végül egy fekete balerinacipőt vettem fel, majd lefutottam. Apát a nappaliba találtam, éppen a konyhába indult, így gyorsan felé futottam. A hátára ugrottam, ő pedig nevetve dobott le a kanapéra.
- Héé! - néztem rá durcásan.
- Nehéz vagy - vonta meg a vállát nevetve - A húgodat sem szoktam emelgetni.. Hát még téged!
Nevetve bólintottam, majd felkeltem a kanapéról és nyomtam apa arcára egy puszit. A táskámat felvettem a földről, majd mindenkitől elköszönve az ajtóhoz indultam. Kiléptem a kellemesen hűvös levegőbe, majd gyalog kezdtem megtenni azt a kis távot, ami az iskola és az otthonunk között van. Az iskolához érve nagy levegőt vettem, végül csak egyszerűen besiettem az épületbe. Nem akartam senkivel sem találkozni, így rögtön a teremhez siettem. Mivel az ajtó zárva volt, így visszasétáltam a portára. Ott elkértem a kulcsot, amit természetesen meg is kaptam. Újra a teremhez sétáltam, majd kinyitottam az ajtót. Miután beléptem, az asztalra dobtam a kulcsot, végül lassan a helyemre sétáltam. Az ablak felőli oszlop, utolsó előtti padsor. Imádom ezt a helyet, hisz bármilyen óra van, ki tudok nézni az ablakon, el tudok gondolkodni. Táskámból kihalásztam a magyar könyvemet és füzetemet, majd a telefonomat a kezembe vettem. Játszottam egy keveset, majd a táskámat felkaptam a földről. A vállamra tettem, majd elsétáltam a szekrényemig. A számsorozatot beírtam, majd elfordítottam a zárat. Betettem a táskámat, majd bezártam a szekrényemet. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, így gyorsan feloldottam és megnéztem az üzenetemet. Jaymi küldte, az üzenetben egyetlen egy kép szerepelt, képfeliratnak pedig '*o*'-t adta meg. Nem értettem, így rámentem a képre. A telefonom majdnem kiesett a kezemből, mikor megnyitottam a képet. A képem ugyanaz a fiú volt, akit álmomban is láttam. Ismerős, de nem tudom, ki.. Még akkor sem, ha van róla egy képem. A képet gondolkodás nélkül lementettem, majd a terem felé sétálva bementem a híváslistámba. Kikerestem Jaymi nevét, majd rányomtam a hívásra. Párat csörgött, de szerencsémre felvette.
- Szia, Sam - hallottam meg csilingelő hangját.
- Szia. Ki az, akit küldtél? - tértem a lényegre.
- Jajj, ugye milyen helyes? Most posztolta, és el kellett küldenem, olyan helyes - áradozott.
- Persze, persze.. De hogy hívják? - türelmetlenkedtem.
- Zayn Malik! - szinte üvöltötte a telefonba - Ne mond, hogy nem ismered fel..
- Miért, ki ő? - azon kívül, hogy egy irtó helyes pasi.
- A One Direction egyik énekese - mondta nevetve - Tudod, őket küldtem neked tegnap.
- Igen, már beugrott - nevettem - Most le kell tennem, szia.
- Szia!
Idő közben a teremhez értem, így gyorsan a padomhoz siettem. Nem volt még senki, így a padomra ültem, és néztem kifelé az ablakon, közben pedig az álmomon gondolkodtam. Mit keresett Zayn Malik az álmomba? És miért csókolta meg Jasmine-t, amikor nem is ismeri? Képtelen voltam elfogadni a helyzetet, hogy egy ilyen helyes srác Jasmine-t választaná. Persze, megértem. Nem ismerem egyik fiú életét sem annyira, de tudom, hogy Zayn-nek volt egy elég extrém külsejű barátnője. Vagy még mindig van.. Hogy mennyit hallottam arról a lányról. Jaymi mindig mesélt róla, ha éppen új kép került fel róla, mindig elmesélte, hogy éppen milyen színűre festette eredetileg szőke haját. Egyébként Perrie nagyon aranyos lánynak tűnik, annak ellenére, amiket írnak az újságok. Zayn vele van, szerintem egyedül ő tudná megmondani, hogy Perrie milyen. De miért volt Zayn az álmomban? Megint ide lyukadtam ki. Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy Zayn Malik, a híres One Direction egyik oszlopos tagja mégis mit keresett az álmomban. És azt pedig főleg nem, hogy miért csókolta meg Jasmine barátnőmet. Gondolatmenetemet az ajtó csapódása zavarta meg, mire értetlenül felnéztem, hiszen még nem szólalt meg a csengő. Aztán, amikor láttam bejönni az egyik osztálytársamat, rájöttem, hogy még csak én vagyok itt az osztályból, így azonnal el is tűnt az értetlenség az arcomról. Viszont továbbra is őt néztem, ami neki is feltűnt.
- Mi az? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi - válaszoltam rögtön, majd visszafordultam.
Ismét az ablakon bámultam kifelé, amikor egy eléggé érthetetlen dolog történt. 

Chapter 6.

Jasmine Wright

Amilyen gyorsan csak tudtam, ellöktem magamtól a vággyal teli fiút. Nehezemre esett, hisz még bennem voltak az érzelmek. Emlékeztem, régen mennyire is szerettem, de egyben arra is, hogy milyen fájdalmakat okozott a mai estén. Az, hogy összejött a legjobb barátnőmmel, csak még nagyobb löketet adott ahhoz, hogy megmutassam neki, mit veszített. Úgy látszik, rájött. Azonban én is rájöttem valamire. Nincs szükségem Drew-ra, bármennyi ideig is voltunk együtt, most úgy érzem, nem érdemel meg. Ha képes volt összejönni mással, miközben velem is együtt volt, mondhatni megcsalt, akkor fogadja el, hogy nálam már nincs esélye! Nem is lesz már. Talán csak a mai estén, talán soha többé.. 

- Te mit gondolsz?! Rá van írva az ajkaimra, hogy csókolj meg? - akadtam ki, miközben folyamatosan toltam el magamtól a fiút. 

- Rá kéne - mosolyodott el, majd közelebb húzott magához.

- Drew, hagyj békén!! - toltam el magamtól újra. 

- Mikor fogsz már megbocsájtani? 

- Öhm, had gondolkozzak.. - tettettem gondolkodást - SOHA!

- Majd meglátjuk - kacsintott, majd a DJ pult felé kezdett sétálni. 

- Mire készülsz? - rohantam utána. 

- Mindig tartogatok meglepetéseket!! 

Nem is mondott mást, ott hagyott. Legközelebb a DJ pult mögött láttam, amint Josh-sal beszélget, végül Josh rám nézett. Elég értetlenül nézett, majd legyintett, amolyan 'mindjárt meglátod' stílusban. Megvontam a vállam, majd a bár felé vettem az irányt. Felültem a bárszékre, majd a félmeztelen srácra pillantottam, aki pont akkor ért elém. 

- Nagyon dögös voltál a színpadon - mosolyodott el. 

- Köszönöm - tűrtem a fülem mögé egy kósza tincsemet. 

- Mit adhatok? 

- Egy Blue Hawaiian-t szeretnék! 

- Máris hozom. 

Percekkel később letette elém az italt, én pedig inni kezdtem. Mindig is szerettem ezt a koktélt. Egyszerre érzem az ananászlevet, a kókuszlikőrt és a fehér rumot. Emellett még hideg is, és a koktélcseresznye is finom, amivel legtöbbször díszítik. A zene elhalkult, nekem pedig reflexszerűen ugrott a DJ pultra a tekintetem. Mögötte Drew állt, kezében egy mikrofonnal. Szemével engem keresett, ugyanis amikor rám nézett, kezével intett, hogy menjek fel. Fejemmel nemet intettem, és felmutattam a kezemben lévő italt. Drew Josh-ra nézett, majd mondott valamit neki. 

- Menj fel, addig úgysem hagy békén - suhant el előttem ugyanaz a srác, aki az italomat készítette. 

Gyorsan kiittam poharam tartalmát, majd a pult szélébe kapaszkodva lemásztam a székről. A szokásos úton indultam el a DJ pult mögé, előtte azonban beugrottam az öltözőbe. A szekrényt kinyitottam, majd a telefonomat megnézve elkerekedtek a szemeim. 106 értesítés Facebook-on, 25 barátnak jelölés, és 13 üzenet. Emellett még 5 SMS és 12 nem fogadott hívás. Nem törődtem vele, visszacsúsztattam a telefonomat a táskámba, és most már meg sem álltam eredeti célomig. Ott aztán Drew a kezembe nyomott egy mikrofont, majd elindított egy zenét. Justin Bieber - Just Like Them. Nem tudtam, miért ezt tette be, de percekkel később, mikor énekelni kezdte a számot, minden világossá vált. Sokszor nagyokat néztem rajta, mikor olyan mondatokat énekelt, amik egyáltalán nem igazak - Tudom, hogy nehéz az igaz szerelem. De neked igazi kell, az én szerelmem. Soha nem foglak cserbenhagyni. Aztán folytatta, de ezen már nem csak néztem, hanem egyenesen belenevettem a mikrofonba - Baby, nem érted ezt a szerelmet. Azt hittem, nem mond majd több hülyeséget, de ekkor jött a legutolsó mondata, belőlem pedig kitört a nevetés - Tudod, hogy szeretlek csajszi, szóval mond mire vársz. Velem együtt többen is nevetésben törtek ki, Em pedig sírni kezdett. A mai estén most először megsajnáltam. Figyeltem Drew-t, ahogy a mikrofonját visszaadja Josh-nak, majd tesz felém két lépést. 

- Megbocsájtasz? - kérdezte mosolyogva. 

- Soha! - vágtam rá ugyan úgy, mint percekkel, talán órákkal ezelőtt. Újabb zene indult, ezennel is felismertem a zenét, ami nem más volt, mint a Never Say Never Justin Bieber-től és Jaden Smith-től. - Ne kezdj el énekelni! - szakítottam félbe - Pontosan tudom, hogy mikor kell azt mondanom, hogy soha. Ez pedig az az alkalom. Sajnálom.. vagyis.. Nem, egyáltalán nem sajnálom. 

Győzelemittas mosollyal az arcomon lépkedtem le az emelvényről, ám mielőtt véglegesen eltűntem volna, még utoljára visszafordultam. Josh letette a mikrofonját, majd felém sietett. Mielőtt utolért volna, gyorsan kiléptem a kis folyosóra, ami most az öltözőkhöz vezetett. Josh hamarosan kicsapta a folyosóra vezető ajtót, majd mosolyogva felém lépkedett. Előttem állt meg, majd kezével közelebb húzott magához. Az ölelés közben a fülemhez hajolt és halkan belesuttogott. Mondjuk, hogyan máshogyan lehet suttogni? Mindegy..

- Ügyes voltál. Épp ezért, és azért, mert ilyen szexi vagy, megtarthatod a ruhát. 

- Komolyan? - néztem rá mosolyogva. 

- Igen - bólogatott, majd még egyszer szorosan magához ölelt. 

Amíg ő visszasétált a helyére, én végig azon gondolkoztam, hogy vajon jól döntöttem-e. Hisz szeretem Drew-t, és ő is szeret engem, persze csak a mai, szexi énemet. De ha már egyszer megcsalt, megcsalna többször is, én pedig mindig összetörnék. Így végül is arra jutottam, valóban nincs szükségem Drew-ra, biztos akad majd olyan fiú, aki azért szeret, aki vagyok és sosem csalna meg.. Az öltözőbe érve gyorsan kipakoltam a szekrényem, majd átöltöztem. Visszavettem a ruhámat, a cipőmet, majd elraktam egy szatyorba a fekete bőrszerkót. A csizmát nem tettem el, úgy gondolom, elég cipőm van otthon, nincs szükségem még egyre. A szatyrot betettem a szekrénybe, majd a táskámat a kezembe véve kezdtem el keresni a telefonomat. Miután megtaláltam, gyorsan megnyitottam az üzeneteimet. 3 SMS anyától, hogy hol vagyok, még egy tőle, amiben azt írja, hogy elment lefeküdni, ha hazaérek legyek csendben, 1 pedig Emilie-től. Gyorsan megnyitottam, majd olvasni kezdtem a két szóból álló üzenetet : 'Mocskos kurva!' Ennyit írt, semmi nem volt ott, csupán ez a két szó, illetve egy felkiáltójel. Nevetve temettem a táskám aljára a telefonomat, majd bezártam a szekrényt. Kislisszoltam az öltözőből, majd a tánctér közepébe siettem, vagyis a bárhoz. Felültem egy bárszékre, majd a táskámat a bárpultra helyeztem. 

- Mit adhatok? - jelent meg előttem mosolyogva ugyanaz a srác. 

- A nevedet és egy Pink Lemonade koktélt - mosolyogtam.

- Jake. Te pedig Jasmine - mosolygott vissza rám.

- Neked csak Jaymi. 

- És Jaymi, hogy-hogy alkohol nélküli italt? - kérdezte, miközben összekeverte az alapanyagokat. 

Megvontam a vállam. Magam sem tudtam a választ. Mikor megkaptam a koktélomat, lassan iszogatni kezdtem. Jól éreztem magam, Jake-kel is elbeszélgettem, amikor valaki lehuppant mellém. Oldalra sem kellett pillantanom, szőke tincseiből tudtam következtetni. Mintha semmi sem történt volna, tovább ittam az italomat, közben pedig mosolyogva beszélgettem Jake-kel.
- Mi van, máris megcsalod a barátodat? - kérdezte idegesen Emilie.
- Drew már nem a barátom! Ha jól tudom, most veled jár - válaszoltam a szemébe nézve.
- Hát nem.. - halkult el a hangja - Téged szeret..
- Hiába - vontam meg a vállam nevetve - Mit kérsz?
- Valami erőset - nézett rám, arcán most először látszott egy kisebb mosoly.
- Jake! - szóltam, mert időközben elment - Egy Betsy Ross koktélt.
Jake bólintott egyet, én pedig Emilie-hez fordultam, aki éppen beszédre nyitotta a száját.
- Figyelj, Jaymi, én sajnálom! - kezdett bele - Hülye voltam, nem is tudom, mi tetszett nekem Drew-ba, hisz neki te tetszel.. Ezt elfogadom, és tudom, hogy nem rajtam múlik, de jöjjetek össze megint. Már olyan régóta együtt voltatok, kár lenne elbaszni ezt a kapcsolatot miattam. Egy hülye liba miatt. Ne haragudj az SMS miatt, de amikor megláttam, hogy megcsókolt, nem voltam képes a szemedbe mondani.. Igazából nem is vagy az, csak felidegesített, hogy miközben te táncoltál, végig téged nézett és olyanokat mondott hangosan, hogy 'de szexi' meg 'visszaszerezlek csajszi'. És ezt végig úgy tette, hogy ott álltam mellette, fél kezével pedig átölelt. És, amikor megindult a színpad felé, én már tudtam, hogy ennyi volt, nekünk már nincs jövőnk. Nem is tudom, mi tetszett bennem Drew-nak. Hisz ugyanolyan vagyok, mint te, kevesebb tetoválással, és szőkén. De ahogy ma láttam, nem én tetszettem neki, hisz én sokkal visszafogottabb vagyok, és neki ma a szexi Jaymi-re állt fel a cerka - nevetett - Szóval, a lényeg, hogy ne haragudj Jasmine, én ezt az egészet nem akartam.. Ne haragudj..
Bólintottam egyet, hisz nekem ez sok volt egyszerre. Fel kellett dolgoznom, miket mondott, hiába volt minden igaz. Em tényleg sokkal visszafogottabb, mint én. Nincs annyi tetoválása, csupán a derekán és a csuklóján található egy-egy. Haja szőke, míg az enyém fekete és barna keveréke. Az enyém egyenes, az övé legtöbbször göndören omlik a vállára. Teljesen különbözünk. Idő közben Emilie itala is megérkezett, így ő elkezdett inni, én pedig Jake-hez fordultam.
- Én szerintem hazamegyek - mondtam, majd lemásztam a székről.
Megöleltem Emilie-t, adtam egy puszit Jake-nek, majd a DJ pult felé vettem az irányt. Mikor felértem, nyomtam egy puszit Josh arcára, megöleltem, majd siettem a szekrényhez. Kivettem belőle a cuccaim, majd újra Josh-hoz siettem. Visszaadtam neki a kulcsot, majd a kijárat felé vettem az irányt. A folyosón páran voltak csak, volt aki kifelé, de legtöbben befelé sétáltak. Az ajtók csukva voltak, ám szerencsém volt, ugyanis az egyik ajtó tárva nyitva volt, így megtudtam, mi van a szobában. Egy ágy és egy kis éjjeliszekrény, rajta kis, ezüst tasakokkal. Nevetve kiléptem a hűvös levegőbe, majd gyalog indultam haza. Gyorsan hazaértem, így halkan benyitottam a házba, nehogy anya felkeljen. Becsuktam magam után az ajtót, kulcsra zártam, majd felsiettem az emeletre. A fürdőbe rontottam, majd gyorsan lefürödtem. Felvettem a pizsimet, és a ruháimat a kezembe véve sétáltam át a szobámba. Ott belebújtam a mamuszomba, majd a köntösömet is felvettem. Csendben sétáltam le a konyhába, majd a szekrényből kivettem egy poharat. Töltöttem bele vizet, majd fájdalomcsillapító után kezdtem keresni. Mikor megtaláltam, kezemben a két tárggyal visszamentem a szobámba. Nem nagy dolog, a falak csíkosak, az ágyam felett pedig több kép Cara Delevingne-ról. A kép mellett egy nagyobb tükör, előtte pedig egy szék. Az ágyammal szemben, a falon van a tv-m, alatta az íróasztalom. Az ágyam mellett egy éjjeliszekrény kap helyet. Letettem az éjjeliszekrényre a poharat és a fájdalomcsillapítót, majd a mamuszomat és a köntösömet levéve bedőltem az ágyamba. Fejemet a párnára hajtottam, úgy kezdtem halkan dúdolni a Little Things-t. Szememet behunytam, így hamar elnyomott az álom.

Chapter 5.

Samantha Withmore

Apa csak higgadtan nézett rám, várva, mi az a nagy dolog, amit már régóta titkolok előle, vagy igazából mindenki elől. El akartam mondani neki, hogy van egy tetoválásom, mivel apa mindig is olyan volt nekem, mintha a legjobb barátom lenne. Mindent elmondhattam neki, ahogy anyának is, de apa valamiért nem vette olyan komolyan a dolgokat. Apával beszélhettem fiúkról, nem kérdezett olyanokat, amik kínosak lettek volna. Anya mindig feltette a következő kérdéseket : 'Helyes?' 'Be akar mutatni a szüleinek?' 'Komoly kapcsolatot szeretne?' 'Lefeküdnél vele?'. Az utolsó mondatig mindig rendesen válaszoltam, azután már csak annyit mondtam neki, hogy menjen el lefeküdni, mert látom, hogy fáradt. Nem akartam anyával ilyen dolgokról beszélni, így mindig apához menekültem, aki nem kérdezett semmi olyat, csak hagyta, hogy elmondjak mindent, amit szeretnék, utána pedig egyszerűen csak beszélgettünk. Apával ezért lett jó a kapcsolatunk, persze anyát is nagyon szeretem, de vele sosem tudtam úgy beszélgetni, mint apával. Épp ezért voltam biztos benne, hogy el kell mondanom apának a tetoválásomat, még akkor is, ha tudom, nem fog örülni neki.
- Emlékszel, amikor anya bejelentette, hogy terhes az öcsémmel? Emlékszel, hogy milyen boldog volt, hogy lehet egy gyereke mellettem? - Apa bólintott, így folytattam - És emlékszel, mennyire összeomlott, mikor nem sikerült megszülnie, mert még a hasában életét vesztette? - Ismét egy bólintás - Akkor nem csak anya omlott össze. Bennem is egy világ dőlt össze, hogy nem lehet egy öcsém, akivel játszhatok, akinek mesét olvashatok esténként. Az iskolában az egyik osztálytársamnak volt egy bátyja. Thomas nagyon aranyos volt, emellett tetováló, így kértem tőle egy kis szívességet.
- Kicsim, ugye nem?! - kérdezte halkan.
- Elmentem hát hozzá egyik délután - folytattam a történetet, mintha meg sem hallottam volna apa kérdését - És csináltattam egy tetoválást, amit a mai napig nem bántam meg. Tudod, apa, lehet, hogy sokan azt mondják, hogy fáj, de ha van okuk a tetoválásra, nem is figyelnek a fájdalomra. Ugyanis arra gondolnak, hogy mekkora fájdalmat okozott az, ami miatt a tetoválást csináltatja. És sajnálom apa, de tényleg nem sajnálom, hogy megcsináltattam. Ugyanis a kisöcsém miatt tettem.
- Mutasd - mondta nyugodtan.
- Nem is vagy ideges? - kérdeztem csodálkozva.
- Mutasd - ismételte el.
Felhúztam a pólómat és megmutattam neki azt a két sort, ami két éve díszeleg az oldalamon. Kezével párszor végigsimított rajta, majd hitetlenül megrázta a fejét.
- Hogy tudtad ennyi ideig eltitkolni? Nem a legkisebb tetoválásról van szó - nevetett fel, nekem pedig egy óriási kő esett le a szívemről, amiért nem haragszik.
- Tehetség - vontam meg a vállam - Nem haragszol?
- Hogy haragudnék? - húzott magához, majd olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem megfulladok.
Miután elengedett, már indultam volna húgom szobájába, ám az ajtóhoz érve eszembe jutott valami, így visszafordultam apához.
- Ne mond el anyának, kérlek.. - mondtam halkan.
- Nem fogom - bólintott apa mosolyogva.
- Megígéred? - nyújtottam felé a kisujjam.
- Megígérem!- mondta, majd kisujját beleakasztotta enyémbe.
Mikor elengedtük egymást, mosolyogva futottam át húgom szobájába. Az ajtaja nyitva volt, így kopogás nélkül nyitottam be. Az ágyon ült, kis kezeiben ott tartotta az egyik polcról levett mesekönyvét. Az ágya felé lépkedtem, majd mellé ültem. Gyönyörű szemeit rám emelte, kezében lévő kis könyvet felém nyújtotta. Elvettem tőle, majd elolvastam a címet. Hófehérke és a hét törpe. A húgom kedvenc meséje, mindig ezt kell neki olvasnom, már lassan kívülről tudom minden sorát. Kinyitottam az első oldalon, majd olvasni kezdtem neki.
- Hol volt, hol nem volt - kezdtem bele, de ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy ezért felesleges volt kinyitnom a könyvet. Minden mese így kezdődik.. Mindegy - Élt egyszer egy gyönyörű szép kicsi királylány. Arca piros volt, mint a rózsa. Haja fekete, mint az ében. Bőre fehér, mint a hó. El is nevezték Hófehérkének.
Figyeltem, amint a húgom befészkeli magát pihe-puha ágyába, majd nagy barna szemeivel tovább figyel a mese minden egyes kis részletére. Nem is értem, hogy lehet barna szeme, hiszen a családban mindenkinek kék szeme van. Ő különleges. Barna haja a válláig ér, szinte mindig megtalálható benne egy rózsaszín kis masni, vagy csatt. Ő így aranyos. A mese lassan véget ért, azonban húgom még mindig mosolyogva, teljesen aktívan nézett rám, várva a folytatást. Tekintetemet a kis könyv utolsó soraira irányítottam, majd lassan olvasni kezdtem.
- Hófehérkéből királynő lett. Palotájában sokáig vendégeskedtek a törpék, de egy napon búcsút vettek és visszatértek erdei házukba - mondtam mosolyogva, majd becsuktam a kis könyvet.
Felálltam a helyemről, majd a kis polc felé sétáltam. Mikor odaértem, lassan becsúsztattam a helyére a könyvet, majd visszasétáltam az ágyához.
- Hiányozni fog ez a szoba - jelentettem ki.
Mint az én szobámban, itt is körbenéztem, próbáltam minden egyes kis dolgot megjegyezni, mielőtt itt hagyom ezt a házat, a családommal együtt. A falak itt is barnák, mint az enyémben, talán húgom szobájában egy árnyalattal világosabb, mégis nagyon jól néz ki. Ha belépünk a szobába, szemben egy ablak tűnik fel, amit - mint mindig - most is egy fehér függöny takar. Az ablak mellett egy kis, fehér színű fotel, előtte pedig egy asztal, amin most virágok sorakoznak. A falon egy vöröses színekben pompázó festmény kap helyet, amit még anya festett a húgomnak. A szomszédos falon festett virágok, a legtöbb rózsaszín és fehér színben pompázik. Előtte húgom ágya kap helyet, ami mellett kettő hasonló kis ezüst állvány áll, rajta egy-egy éjjeli lámpával. Az ágyon rengeteg díszpárna sorakozik, a legtöbb virágos, vagy sima rózsaszín. Az ággyal szemben van a húgom könyves polca, rajta rengeteg mesével, mint például a Hófehérke és a hét törpe, Piroska és a farkas, és még sok más. A polc alatt egy kis íróasztal kap helyet, ami tökéletes hely a rajzolásra, a színezésre.
- Nekem te fogsz hiányozni - kúszott közelebb hozzám, majd megölelt.
- Minden nap fogok neked írni, vagy ha nem írok, akkor felhívlak titeket - nyugtattam meg, majd betakargattam.
- De akkor csak velem beszélsz! - emelte fel fenyegetően a mutatóujját.
- Rendben - adtam meg magam, hisz tudtam, hogy ha majd megkérem, biztos oda fogja adni a telefont anyáéknak.
- Megígéred? - tette fel a kisujját úgy, mint én apánál.
- Megígérem - válaszoltam neki mosolyogva, majd beleakasztottam kisujjam az övébe.
- Szeretlek Sam! - bújt hozzám, majd arcomra egy cuppanós puszit nyomott.
- Én is szeretlek, Kat - mondtam neki, majd ismét ágyba dugtam. Betakargattam, majd a homlokára egy puszit nyomtam. - Jó éjszakát!
- Jóéjt - kuncogott, majd az oldalára fordulva behunyta szemeit.
Halkan kisétáltam a szobájából, majd az ajtaját is becsuktam, hogy ne zavarja majd a reggeli fény. A szobámba siettem, és óriási lendülettel az ágyamra huppantam. Pillanatokkal később nevetve keltem fel a helyemről, majd átmászva az ágyon, a szekrényem előtt termettem. Ajtaját kinyitottam, majd pizsama után kezdtem el kutakodni. Végül egy szürke cicanadrágot és szürke felsőt választottam. A két ruhadarabbal a kezemben indultam el a fürdőbe, ahol gyorsan lekapkodtam magamról a ruhákat, és beálltam a zuhany alá. Testemet bekentem a narancs illatú tusfürdőmmel, majd lemostam magamról a habot. Egy kis ideig még folyattam magamra a vizet, miközben azon gondolkoztam, mi lesz velem a jövő héten. Mindig is szerettem a meleg víz alatt állni percekig, talán még órákon át is képes lennék rá. Mindig ellazulok, úgy érzem, a vízzel együtt az összes rossz lemosódik rólam. Azt hittem, ha most folyatom magamra a vizet, nem kell majd elmennem a táborba, nem kell itt hagynom a családomat, az életemet. Még mindig nem értem, miért kell elmennem egy hülye táborba. Nem ismerek senkit azok közül, akik ott vannak és ők sem ismernek engem!! Dühömben inkább elzártam a zuhanyt, majd egy törölközőt a derekamra csavarva léptem ki a kabinból. Gyorsan megtöröltem mindenemet, majd felöltöztem. A törölközőmet összehajtottam, majd visszatettem eredeti helyére. A mosdó előtt megállva kezdtem el vizsgálni a tükörképemet, majd lemostam azt a kis sminket, ami rajtam volt. Visszasiettem a szobámba, majd a mamuszomba belebújva siettem le a konyhába. Nem lepődtem meg, hogy húgom már ott ült az asztalnál egy pohárral a kezében. Mikor meglátott, egy nagy mosolyra húzta a száját, majd engem figyelt, ahogyan én is kiveszek magamnak egy poharat. Az asztalra tettem, majd a hűtőhöz léptem. Kivettem belőle a tejet, majd az asztalhoz léptem. Először húgomnak, majd magamnak töltöttem, végül visszadugtam a hűtőbe a dobozt. Leültem húgom mellé, majd beszélgetve fogyasztottuk el a fehér italt. Ahogyan húgom elemelte a szájától a poharat, rám tört a nevetés.
- Bajusz? - kérdezte nevetve, én pedig bólintottam egyet.
Kezével letörölte a 'bajszát', majd a poharát a mosogatóba helyezte. Én is így tettem, végül Kat-tel kézen fogva indultunk meg az emelet felé. A fürdőbe toltam, a mosdó előtti kis sámlira emeltem, és a kezébe adtam rózsaszín fogkeféjét. Én is a kezembe vettem fekete fogkefémet, és nyomtam rá egy kis fogkrémet, ahogyan Kat is nyomott a sajátjára. Miután mindketten alaposan megmostuk a fogunkat, segítettem húgomnak leszállni a kis sámliról. A szobájába siettünk, újra betakargattam.
- Jó éjszakát Kaitlyn - nyomtam homlokára egy puszit, és kisiettem a szobából.
A sajátomba sétáltam, majd a mamuszt lerúgva a lábamról bebújtam a puha ágyamba. Percekig helyezkedtem, majd az oldalamra fordulva a párnára hajtottam a fejem. Lehunytam a szemem, pillanatokkal később pedig már az álmok világában jártam. 

Chapter 4.

Nicolas. Ő az egyetlen jó ebben az estében. Ő aranyos, kedves és imádom, amikor mosolyog. Egyszer nem gondoltam arra, hogy mit tett velem Drew és Emilie, de most erre is volt szükségem. Arra, hogy valaki elterelje a gondolataimat és megnevettessen. Ám, amikor Nicolas-nak mennie kellett, egyedül maradtam. Nem tudtam mit tenni, előtörtek az emlékek, amik sírásra késztettek. Először csak törölgettem a szememet, végül már a mosdóba futottam. Rengetegen voltak, de a legtöbben a tükör előtt sminkeltek, vagy igazgatták jól beállított hajukat. Én egy fülkébe futottam, majd a WC tetejét lehajtva leültem rá. Az ajtót bezártam, hisz semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy valaki benyisson és így meglásson. Nem szeretek sírni, most azonban nem tudtam visszatartani, kitört belőlem a sírás. Arcomon egy fekete sminkcsík jelent meg, mit könnyeim okoztak, ahogyan egymás után folytak le arcomon. Nem gondoltam sosem, hogy egy szakítás ilyen nehéz, hisz bármilyen hihetetlen, Drew az első komoly barátom. Ő volt az első, aki akkor is harcolt értem, amikor hidegen elutasítottam, sőt, még akkor is, amikor szó szerint a szemébe mondtam, hogy utálom. Igen, volt, hogy utáltam.. Aztán az utálatból lassan szerelem lett. Magamnak sem akartam bevallani, hisz milyen is lenne az, hogy egyik héten még utálom, kerülöm, látni sem akarom, a következő héten pedig minden egyes percben rá gondolok, őt keresem és beleszeretek. Nekem minden esetre elég érdekes lett volna, mégis így történt. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, így eshetett meg az, hogy egészen a mai napig, egy évig együtt voltunk. Ő segített nekem, mikor apám elhagyott minket. Átsegített engem a nehéz időszakokon, még ha nem is kértem a segítségét. Egy év nem olyan nem olyan hosszú idő, azonban én mégis értékelem, hogy eddig mellettem volt. Nekem nagyon hosszú idő volt ez az egy év, még akkor is, ha egy olyan fiú volt mellettem, mint Drew. Gondolataimból Emilie hangja zökkentett ki, így azonnal magamhoz tértem.
- Látnotok kellett volna az arcát - kezdte röhögve Em - Azt hittem abban a pillanatban elsírja magát.
Könnyeimet letöröltem arcomról, majd a táskámból kivettem a kis tükrömet, majd a sminkjeimet. Gyorsan kisminkeltem magam, mintha semmi sem történt volna, majd hajamat is megigazítottam. Miután visszapakoltam a táskámba mindenemet, lehúztam a WC-t a hitelesség kedvéért, és kiléptem a fülkéből.
- Képzeld Emilie.. - kezdtem, mire ijedten rám kapta a tekintetét - Nem sírok egy olyan 'barátnő' után, mint amilyen te voltál. Drew után meg főleg nem - nevettem fel, ezzel eljátszva, hogy rohadtul nem érdekel egyik sem.
- Sokat ittál, össze-vissza beszélsz aranyom - simította meg az arcomat.
- Nem, Emilie, nem ittam sokat. Elárulok egy titkot neked, aranyom - nyomtam meg az 'aranyom' szót - Rohadtul nem érdekel a szaros életetek, azt csináltok, amit akartok. Csak aztán ne lepődj meg, ha nem lesztek sokáig együtt.
Rá kacsintottam, majd nyertes mosollyal az arcomon kiléptem a női mosdóból. A DJ pult felé igyekeztem, azonban az az előtt álló két gorilla megállított. Segítségkérően néztem Josh-ra, aki ahogy észrevette, hogy kit is állítottak meg az őrök, felkapta a fejét.
- Velem van srácok, engedjétek csak - kiáltott oda nekik Josh.
Rámosolyogtam az őrökre, akik csak amolyan 'legközelebb nem lesz ekkora szerencséd' fintorral engedtek el. Gyorsan fellépkedtem a pár lépcsőfokot, majd Josh elé léptem, arcára két puszit nyomtam.
- Jó téged látni - mosolygott, majd maga elé húzott - Szeretnél egy kicsit DJ-skedni?
- Ki ne szeretne? - kérdeztem vissza a legnagyobb mosolyommal.
Átkarolta a derekamat, majd kezemet megfogva mutatta, mikor, mit kell csinálnom. Mikor belejöttem, a mikrofont a szája elé húzta, kicsit lehalkította a zenét, majd beleszólt.
- A következő pár percben a DJ Jasmine Wright! - kiáltott bele, mire a legtöbben ránk kapták a tekintetüket.
A következő, amit láttam az az, hogy Emilie kirontott a kis folyosóra vezető ajtón, felnézett rám, majd megrázta a fejét. Szeméből sütött a düh és a nem tetszés, de ez engem csak még jobban felvillanyozott. Drew-ra pillantottam, aki elismerően bólintott egyet, és el is mosolyodott. Azonban nem csodálhattam tovább, ugyanis a szám elindult, és szinte abban a pillanatban Emilie Drew vállába bokszolt. Felnevettem, és ez hallatszott is, mivel a mikrofon nagyon közel volt a számhoz. Drew rám nézett és elvigyorodott, míg Emilie csak dühösen meredt rám. Mit lehet tenni? A számnak vége lett, azonban én annyira belejöttem, hogy Josh engedte, hogy tovább csináljam, amíg ő elmegy valami italért. Gyorsan benyomtam Rihanna - What Now című számát, majd a keverőpult mögé léptem. Az egyik fülemre rácsúsztattam a Josh-tól kapott fülhallgatót, amiben tökéletesen hallottam mindent. Pár billentyűt feltoltam, majd néhányszor belekevertem a zenébe. Jól éreztem magam, még akkor is, amikor Josh visszatért, hisz tudtam, át kell adnom a helyem. A fülest levettem a fejemről, majd átadtam Josh-nak, aki így hallgatta a zenét.
- Tökéletes DJ lennél - súgta a fülembe, mire elnevettem magam - Szexi vagy, jókedvű, és még jól is csinálod a dolgod.
- Köszi - mondtam, miközben adtam az arcára egy puszit.
Mikor a számnak vége lett, átadtam a helyem Josh-nak, aki gyorsan egy új számot kevert be. Amíg a szám ment, letette a fülesét az asztalra, és rám nézett.
- Miért jöttél eredetileg? - kérdezte mosolyogva.
Gondolkoznom kellett, de hamar eszembe jutott, így gyorsan elmondtam neki kérésem, amit természetesen engedett. Adott egy kulcsot, ami egy kis teremhez való, majd egy puszival utamra is engedett. Gyorsan szedtem a lábaimat a kis öltöző felé, majd kerestem egy számomra megfelelő melltartót, egy ruhát, és egy cipőt. Kis idő múlva már átöltözve, karkötőkkel a kezemen, vörös ajkakkal és óriási szempillákkal lépkedtem ki az öltözőből. Bezártam az ajtót, majd visszamentem a DJ pult mögé, ahol Josh-nak szó szerint leesett az álla.
- Jól mondtam, hogy szexi vagy - bólintott elismerően, ahogyan végignézett rajtam.
Színes, virágos melltartóm kilátszott a bőrruha alól, így szinte azonnal oda vonzottam tekintetét. Hosszú csizmám kiemelte combjaimat, így azokat is elég sokáig nézte. A vörös rúzs ajkaimat emelte ki, míg a szempillaspirál kék szememet. Kiegészítőnek pár bőr karkötőt kerestem, ami nem csak ruhámhoz illett, de nekem is nagyon tetszett. Ahogyan az egész szerelésem.
- Mehetek? - kérdeztem izgatottan.
- Persze, már szóltam Klara-nak, hogy leváltod - kacsintott, majd letessékelt a helyemre.
Ott álltam, rengeteg ember előtt, bőrruhában, előttem egy vas rúddal. Rúdtánc. Mindig is szerettem volna egy ilyen klubban kipróbálni, hány embernek tetszik, amit csinálok. És most lehetőséget kaptam rá. Josh már készen áll, hogy bekeverje a zenét, de megvárja a tökéletes pillanatot. Ez a pillanat pedig akkor érkezik el, mikor a zene elhalkul. Szájához húzza a mikrofonját, majd rám pillantva beleszól.
- Még ha a DJ-skedést abba is hagyta, most egy újabb szórakozással áll elő, Jasmine Wright - mutat rám, mire mindannyian rám kapták tekintetüket.
Azonban én csak két embert találok meg ismét. Az egyik, Emilie, aki jól szórakozva súg oda valamit barátnőjének, aki úgy látszik nagyon jól szórakozik rajta. Szájáról leolvasva valami olyanról lehet szó, hogy 'Nézd már, mekkora egy ribanc!'. A másik pedig, aki engem jobban érdekel, az Drew. Szája felvette a tipikus O alakot, majd mikor leesett neki minden, egy nagy mosolyra húzta ajkait. Látta, hogy őt nézem, ezért bólintott is egyet, amit természetesen mellette álló barátnője észre is vett. Maga felé fordította, ajkaira egy csókot hintett, ám legnagyobb meglepődésemre Drew eltolta magától, amit sem én, sem Emilie nem értettünk. Azonban a különbség az, hogy amíg én jót nevettem ezen, addig Em a mosdóba futott, barátnőjével maga mögött.
- Készen állsz, Jaymi? - néz rám Josh, én pedig egy lépéssel a rúd előtt termek, és bólintok - Akkor hajrá.
Kezemet a rúdra teszem, és várom a legmegfelelőbb pillanatot, hogy pörögni kezdjek rajta, mint régen. Igen, régen is kipróbáltam, azonban akkor csak egy kis teremben próbálkoztam apróbb dolgokkal. De azokat a mai napig nem felejtettem el, még mindig emlékszem minden egyes lépésre, és arra is, hogy hogyan sűrítsek bele mindent a 3 perces táncomba. Készen álltam mindenre, de arra nem, hogy Josh azt a zenét fogja betenni, amire régen is táncoltam, csak éppen akkor, amikor először itt voltam. Bodybangers - Sunshine Day. Erre táncoltam a rúdon először, mikor még meg sem nyílt a klub. Csak ketten voltunk, azt csinálhattunk, amit akartunk, így mindent kipróbáltunk. Mosolyogva megráztam a fejem, majd egy pillanat alatt a rúdon termettem, pörögtem és táncoltam, épp, mint az első nap. A betanult koreográfia, amit még a kis teremben tanultam, most is a fejemben van és nem tudom kiverni onnan. Akaratomon kívül is úgy mozogtam, azzal a lendülettel és szenvedéllyel, mint akkor. A rúdon spárgáztam, ami látszólag nagyon tetszett pár embernek. Hajlékony vagyok, így nem okoz nehézséget semmi. Mikor a szám már majdnem a végéhez ért, fejjel lefelé ereszkedtem a rúdon. Lábamat rácsavartam a rúdra, majd testemmel is rácsavarodtam, míg kezemmel még mindig kapaszkodtam. Nem mertem elengedni, hisz olyan rég volt, hogy ezt csináltam és féltem, hogy leesek.
- Megtudod csinálni, Jaymi - hallottam Drew hangját, és ez megadta a löketet ahhoz, hogy elengedjem a rudat.
Egyik lábamat hátraeresztettem, majd mellé emeltem egyik kezemet is, míg másik kezemet a föld felé nyújtottam, mintha meg akarnám érinteni. És pont, mikor ujjam vége megérintette a talajt, a zene elhalkult.
- Nagyon jó voltál, Jaymi, soha nem volt még senki sem ilyen jó!! - kiáltotta bele a mikrofonba szavait Josh, azonban nem figyeltem rá.
Kezemmel megragadtam a rudat, majd lábaimat egyesével a földre eresztettem, így a levegőben egy újabb spárgát csinálva. Drew-t figyeltem, aki végig mosolyogva nézett rám. Kezét felém nyújtotta, én pedig elfogadtam azt. A kisebb állvány széléhez lépkedtem, majd engedtem, hogy Drew a lábaimat átkarolva leemeljen arról. Óvatosan csúsztam le a karjaiban, ám arra nem számítottam, hogy amint fejünk egy szintbe kerül, ajkaival rátapad enyéimre. Megcsókolt. 

Chapter 3.

Jasmine Wright

Mint minden nap, ma is a közeli klubban töltöttem az estémet, a barátnőimmel és a barátommal Drew-val. Mikor elindultam otthonról, még fogalmam sem volt, hogy ez a buli mindent megváltoztat az életemben. Buli előtt elköszöntem Sam-től, akivel addig beszéltem, majd a fiókomból kivettem egy dobozt. Felnyitottam a fedelét, majd töltöttem magamnak egy cigit, mivel tegnap óta nem volt esélyem venni magamnak. Miután kész lettem, az öngyújtómat a kezembe véve kisétáltam az erkélyre, majd a számba vettem a cigimet. Meggyújtottam, az öngyújtómat pedig az erkély korlátjára raktam. Mélyeket szívtam a káros anyagból, miközben az utcán elsuhanó autókat néztem. A fények bevilágították az egész utat, mégis sok autós úgy gondolta, hogy neki ez sem elég biztonságos, így a megengedett sebesség alatti értékkel haladtak. Nem értem, hogy mit kell így félni.. Az utak nem csúsznak, a lámpák égnek, így az utak világosak. Így nem értem, miért haladnak lassan, mikor a táblák látszódnak, így láthatják, mennyi a megengedett sebesség. Ilyen, és ehhez hasonló értelmes dolgokon agyaltam, mígnem elszívtam a teljes szál cigimet. Gyorsan elnyomtam a szálat a korláton, majd a szobámba siettem. Az asztalomon lévő dobozd visszazártam, majd a fiókom aljára mélyesztettem. A szekrényemhez léptem, majd gyorsan kikaptam belőle egyik fekete ruhámat. Hozzá még egy fekete magassarkút és egy fekete, szegecses táskát választottam. A fürdőbe futottam, ahol gyorsan letusoltam, majd a tükör elé állva kezdtem el sminkelni. Miután készen lettem szürke árnyalatú sminkemmel, visszasiettem a szobámba, ahol gyorsan felöltöztem, majd utoljára megnéztem magam a tükörben. Megigazítottam magamon a ruhámat, majd a táskámat a kezembe véve pakoltam bele a fontosabb dolgokat, mint telefon, pénztárca, kulcs, rágó és egy kis üveg víz. Mivel majdnem minden nap járok bulizni, így már megtanultam, mit tegyek a táskámba, ami biztosan kelleni fog. Gyorsan kirohantam a szobámból, majd a nappalin keresztülvágtam.
- Elmentem, ne várjatok meg!
Azzal ki is rohantam a házból és egyenesen a sarki kisbolt felé vettem az irányt. Szinte azonnal a pénztárhoz léptem, majd kértem magamnak 2 doboz cigit. Gyorsan kifizettem, majd ki is sétáltam a boltból. Az utcán már hallottam a közeli disco zenéjét, így azonnal arra vettem az irányt. Mikor a szórakozóhely elé értem, megcsörrent a telefonom, így kevés időmet azzal kerestem, hogy táskámban kutakodtam. Mikor kezembe került a telefonom, gyorsan felvettem, majd mint a villám, elhadartam Drew-nak, hol is vagyok.
- Rendben, két perc és mi is ott leszünk - mondta gyorsan, majd le is tette.
Értetlenül néztem, mit is jelent a többes szám, de rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is gondolkozom, nem fogok rájönni, ki jön Drew-val. Összetörne a szívem, ha egy másik lánnyal látnám. Szemembe könny szökött, mikor láttam, hogy Drew mellett egy lány viháncolt, ám abban a pillanatban megkönnyebbültem, amikor az utcai lámpák világításában megláttam, ki van mellette. A legjobb barátnőm, Emilie volt az. Megnyugodtam, mert tudom, hogy ő sosem venné el tőlem a barátomat, hisz tudja, mennyire fontos nekem. Szőke haja most göndören a vállára omlott, fekete ruhája, mintha rá öntötték volna. Mell résznél apró flitterek voltak rajta néhány helyen, szoknyarésze elől rövidebb volt, míg hátulját néha meg kellett emelnie, nehogy rálépjen. Lábára egy fekete magassarkút húzott, és mondhatom, hogy sokkal magasabb volt az enyémnél is. Csodáltam, hogy nem bukik benne orra. De várjuk meg az este végét, hisz még bármi történhet.. Mikor mellém értek, barátnőm gyorsan megölelt, majd a kidobóemberhez lépett. Mivel sokszor szoktunk itt bulizni, őt is puszival üdvözölte, majd bementünk a szórakozóhely belsejébe. Még csak most kezdődik az igazi szórakozás. Gyorsan barátnőm után indultam, utánam pedig Drew jött, így történhetett meg az, hogy mire beértünk a klubba, keze már nem a derekamon, hanem fenekemen pihent. Én pedig nem löktem le, hisz a barátom, és kimondottan jól esett, hogy velem van. Nagy kő esett le a szívemről, mikor nem egy idegen lánnyal jött, így most azt is megengedtem neki, hogy keze fenekemen simítson végig.
- Jól áll ez a ruha - suttogta a fülembe, mire összerezzentem.
Nem ijedtem meg tőle, szó sincs róla, csak azt hittem, hogy még jóval mögöttem van, így arra sem gondoltam, hogy közben hozzám hajol. Elfordítottam fejemet, majd gyors az arcára nyomtam egy puszit. Ő csak mosolygott, majd óvatosan tolni kezdett a folyosón a szórakozóhely belsejébe.
A szórakozóhely maga úgy néz ki, hogy az ajtó előtt áll egy hatalmas sor, arra várva, hogy beengedjék őket. Akik már sokszor jártak itt, mondhatni VIP-sek, azok csak lepacsiznak az éppen kint álló sráccal és mehetnek is. Egy vas ajtón kell bemenni, majd pár lépcsőfokot le kell sétálni, míg elérsz egy kis folyosóra. A folyosóról jobbra és balra is nyílik 3-3 ajtó, igazából fogalmam sincsen mi, még egyszer sem jártam egyik szobában sem. Ha a folyosón végigmegyünk, újabb vas ajtó, ami mögött már ott van az igazi esti élet. Pár lépcsőt ismét le kell sétálni, és elénk tárul a táncparkett. Sötét van, csupán csak a discogömb fényei töltik be a termet valamiféle fénnyel. A táncparkett mellett 2 ajtó nyílik, amin ha bemegyünk, ismét egy kis folyosóra érünk, ha azon végigmegyünk, akkor pedig egyik irányba a mosdót találjuk, a másik ajtó pedig az erkélyre vezet, ahova a legtöbben nem a friss levegőért járnak. Inkább csak hogy el tudjanak szívni egy szál cigit, ami a klubban tilos. A táncparkett közepén egy nagy bár, tele itallal és szexi pasikkal, akik félmeztelenül veszik fel a rendelésedet. Persze, a fiúk örömére vannak lányok is, kik apró miniszoknyába, 10 centis magassarkúba és bikini felsőbe illegetik magukat. És hogy a buli csak jobb legyen, van egy hatalmas DJ pult, ahol naponta új zenéket kevernek, a szórakozó fiatalok örömére. Ha ez még nem lenne elég, a táncparkett két oldalán, pontosan a DJ pult előtt két vas cső, amin folyamatosan lányok táncolnak, csak hogy szórakoztassák a fiúkat.
Ahogy Drew kitárta előttem a nagy vas ajtót, barátnőm rögtön kezemet megragadva kezdett el húzni le a lépcsőn, egyenesen a táncolók közé. Rázta magát, én pedig egy apró pillanatra felpillantottam a DJ pult mögött lévő, mosolygó srácra. A kedvenc DJ-m. Mindig nála szórakozok a legjobban, ő keveri a legjobb zenéket, ami most sincs másképp. Mikor beléptem, a kedvenc zeném üvöltött, ami nem más, mint a One Republic - Counting Stars. Csak persze a remix változata. Josh - a DJ - mindig ezzel kezdi az estét, hisz tudja, hogy ezt mindenki imádja. Levettem róla a szemem, majd az előttem táncoló barátnőmre néztem. Testét ütemesen mozgatta a zenére, így én is azonnal táncolni kezdtem. A számnak már majdnem vége volt, mikor valaki hátulról átölelte a derekamat. Hátra sem kellett néznem, már az illatából tudtam, hogy Drew az. Megfordultam karjaiban, így szinte azonnal találkozott tekintetem gyönyörű, gesztenyebarna szemeivel. Közel hajoltam hozzá, majd mikor már megcsókoltam, elhajolt. Értetlenül néztem rá, majd hagytam, hogy a fülemhez hajoljon és belesuttogjon.
- Hozok inni, kérsz valamit? - kérdezte, mikor a zene lehalkult egy pillanatra.
- Nem, köszi, majd később - mondom normálisan, de legbelül nem értem, miért nem engedte, hogy megcsókoljam.
Drew még barátnőmet is megkérdezte, hogy kér-e valamit, ő azonban igennel válaszolt, így ketten indultak meg a bárpult felé. Szememmel a tömeget pásztáztam, hátha találok egy ismerős arcot, de sajnos csalódnom kellett. Nem sokat táncoltam egyedül, ugyanis percekkel később egy srác rám mosolygott, majd elém lépett.
- Csak nem egyedül? - kérdezte szemtelenül szép mosollyal.
Végignéztem rajta. Haja fel volt zselézve, látszott rajta, hogy sokat foglalkozott vele. Barna szeme gyönyörűen csillogott, míg arcán egy nagy mosoly volt észrevehető. Egyszerű fekete pólót viselt farmerral, illetve fekete cipővel. Nagyon jól nézett ki, de nekem barátom van, és nem tehetem meg vele azt, hogy megcsalom. Még akkor sem, ha ez a srác ilyen jól néz ki..
- Mi a neved? - kérdezte közelebb lépve.
- Jasmine - válaszoltam mosolyogva, hisz nem lehet nem mosolyogni egy ilyen srácra.
- Nicolas - nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam. Érintésétől kirázott a hideg - Táncolunk?
- Nekem barátom van - nyögtem ki az egyetlen olyan dolgot, ami most eszembe jutott.
- Csak egy tánc, semmi több - mondta, hangjában van egy kis szomorúság.
- Rendben - bólintottam végül.
Közel húzott magához, testünk egy ütemre kezdett mozogni, ami mosolyt csalt az arcomra. Mikor váltott a zene, nem mozdultunk, ugyanúgy néztünk egymás szemeibe, mint akkor, amikor először leszólított. Valami megfogott ebbe a srácba, de magam sem tudom, mi. Hisz nekem ott van Drew, aki jelenleg a legjobb barátnőmmel iszik, engem egyedül hagyva. De nem baj, nekem itt van Nicolas. Mosolyogva néztük még mindig egymást, amikor hirtelen eltávolodott tőlem. Ijedten néztem Drew-ra, aki ugyancsak idegesen méregette az előbb engem ölelő srácot.
- Nicolas, ő itt a barátom, Drew. Drew, ő itt egy régi ismerősöm, Nicolas - hazudtam, ráadásképpen még Nicolas-ra is rákacsintottam, hogy értse.
Ő pedig értette. Szerencsére. Drew féltékeny típus, így nem akartam, hogy a szórakozóhely kellős közepén elkezdjen verekedni.
- Csak barátok? - kérdezte végül Drew, rám pillantva.
Mikor bólintottam, Nicolas-ra nézett, aki ugyancsak bólintott, ezzel megnyugtatva Drew-t. Gyorsan újra felnéztem Josh-ra, aki értetlenül nézett az előttem álló két srácra. Csak legyintettem egyet, majd küldtem felé egy mosolyt, mire azonnal elmosolyodott és tovább foglalkozott a zenével. Gyorsan visszafordultam barátom felé, nehogy ebből is balhét csináljon, majd Nicolas-ra néztem. Még mielőtt megszólalhattam volna, Drew a kezemnél fogva húzott el onnan, egyenesen a bárhoz. Mivel elég szomjas voltam már, ezért gyorsan kértem valami erőset, amit percekkel később meg is kaptam. Gyorsan lehúztam, majd köhögni kezdtem, mikor az alkohol marni kezdte a torkomat. Kértem még egy ugyan ilyen italt, majd mikor megkaptam, Drew-ra néztem, aki ujjait tördelte. Mikor rám nézett, megfogta a kezem és a szemembe nézett.
- Beszélnünk kell - suttogta, de mivel a zene épp lehalkult, hallottam minden szavát.
Csak bólintottam, majd mindketten az erkély felé vettük az irányt. Drew az egyik ajtón ment be, én pedig a másikon, így volt alkalmam gondolkozni. Mit szeretne tőlem? Semmi olyan dolog nem jutott eszembe, ami miatt ilyen komolynak kellett volna lennie, de kezdtem ideges lenni, így táskámból előkotortam az egyik doboz cigimet, majd egy szálat kihúzva belőle vettem azt a számba. Meggyújtottam, majd szívtam belőle egy jó nagyot. A nikotin átjárta a testem, ami megnyugtatott. Épp, mikor kiléptem kifújtam a füstöt, majd szememmel Drew-t kezdtem el keresni, de nem találtam. Mögöttem barátnőm lépett ki az erkélyre, kezében a cigijével, és egy pohár rózsaszín itallal. Rám mosolygott, majd egy percre megtorpant. Látszólag keresett valakit, de nem találta. Ahogyan én sem. A következő pillanatban megjelent Drew, és felénk sietett. Egy kis asztalhoz ültünk, majd mindketten elszívtuk a ciginket. Miután elnyomtuk, mindketten Drew-t figyeltük, aki először rám nézett, majd Emilie-re. Miután ő bólintott, megint rám nézett, száját beszédre nyitotta, de megakadt. Kis idővel később újra rám nézett, és bele is kezdett.
- Szakítanunk kell, J. - mondta ki, én pedig lesokkolódtam.
- Miért?
- Összejöttem Emilie-vel - hajtotta le a fejét, de láttam, hogy elmosolyodott.
Újra végignéztem Emilie-n. Ugyanazt a fekete ruhát viselte, fekete magassarkúval. Kezén egy fekete, szegecsekkel díszített karkötő díszelgett, amin egy apró D betű volt kivehető. Eddig nem volt rajta. Biztos a fekete, hasonlóan szegecses táskájába rejtette, amíg Drew el nem mondja a 'nagy hírt'. Látszólag ugyanaz a lány volt, mégis, amikor Emilie-re pillantottam, valami olyat láttam, ami elszomorított. Arca pírba borult, mosolya nagyobb volt bárminél. Mikor rám nézett, szeméből sajnálat látszódott, ám mosolya azonnal átváltott egy gonosz vigyorra. Tudtam, miért teszi. Nekem mindig volt valamim, ami neki nem. Drew. Most azonban visszavágott. Elvesztettem az egyetlen embert az életemben, akit mindennél jobban szerettem, akár ölni is tudtam volna. A mostani percig is tudnék ölni érte, de nem teszem. Ehelyett inkább felpattantam a helyemről, és a szerelmes párokat faképnél hagyva rohantam vissza a táncparkettre. Mikor kiértem a mosdó folyosójáról, egy ismerős zene csapta meg a fülem. Sasha Lopez feat. Radio Killer - Perfect Day. Perfect Day? Igazán? Ez nem az! Ez nem egy tökéletes nap! Ha az lenne, nem szakítottam volna a barátommal, akit most is szeretek, annak ellenére, hogy legjobb barátnőmmel nyalják-falják egymást ebben a percben is. Gondolataimba belemerülve mentem előre, nem is foglalkozva a táncolókkal. Mindenáron el akartam felejteni ezt a napot és ezt egy módon lehetett csak elérni. Ivással.
- Ismét egyedül? - szólított meg ismét egy hang, ami biztos, hogy Nicolas-é volt.
- A pasim dobott - mondtam ki, mintha nem is érdekelne, de legbelül mardosott ez a gondolat.
- Miért? - tette fel azt a kérdést, amire nem szívesen válaszoltam volna.
- Összejött egy lánnyal..
- Azzal a szőkével, akivel ivott? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- A legjobb barátnőmmel - röhögtem el magam a 'legjobb' kifejezésen.
- Nem barátnő az ilyen.. - mondta komolyan, egy kis szánalommal a hangjában - Főleg nem a legjobb.
- Igazad van - bólintottam, egy mosolyt erőltetve az arcomra - Nincs kedved táncolni? Most nincs, aki félbeszakítson minket.
- Ezt nem értem.. Ha már akkor együtt voltak, miért védett annyira? - kérdezte, miközben egymás mellett lépkedtünk.
Csak megvontam a vállam, hisz én már azt sem tudom, miért jöttem el ma este ide. De egy valami jó ebben az estében..