Chapter 9.

Jasmine Wright

Mikor felébredtem, iszonyatos fejfájást éreztem. Minden mozdulatomnál belém hasított a fájdalom, ezzel elérve azt, hogy a tegnap estére vissza tudjak emlékezni. Akaratom ellenére. Mikor becsuktam a szememet, megjelent egy kép, amint egy fiú engem csókol, de nem tudtam megmondani, hogy ki. Aztán még egy, amint a bárpultnál ülök és Emilie-vel beszélgetek. Nem voltunk idegesek, annak ellenére, hogy pontosan emlékszem, Drew miatta szakított velem. Amint erre gondoltam, kiugrottam az ágyból, azonban ez utólag nem tűnt olyan jó ötletnek. A hirtelen fájdalomtól visszaültem az ágyra, majd az ágyam melletti asztalról elvettem a gyógyszert és a vizet. A gyógyszert a nyelvemre helyeztem, majd beleittam a vízbe. Fejemet hátrahajtva nyeltem le a pirulát, majd felkeltem az ágyamról. Lassan a szekrényemhez sétáltam, majd pár ruhát a kezembe vettem. Egy fekete top, egy sötétkék nadrág és egy hosszú ujjú farmering. A fürdőbe sietek, majd ott levetettem magamról a pizsamámat. A zuhanyt megnyitottam, majd beálltam a meleg víz alá. Pár percig áztattam magam, majd tusfürdőmet a kezembe vettem. Egy keveset a kezembe nyomtam belőle, majd testem minden porcikáját bekentem vele. Lemostam magamról a habot, majd elzártam a vizet. Kezembe vettem a törölközőmet, majd alaposan megtöröltem magam. Gyorsan felöltöztem, majd igazgatni kezdtem magamon a ruháimat. A farmering ujját feltűrtem, majd kigomboltam, így láthatóvá téve fekete topomat, illetve nyakam alatti tetoválásomat. A tükör elé állva vettem elő sminkes táskámat, majd lassan sminkelni kezdtem magamat. Mikor már majdnem készen voltam, húztam egy tusvonalat, majd egy kis szempillaspirált is használtam. A szobámba siettem, majd a szekrényem előtt megálltam. Megkerestem a táskámat, illetve egy szegecses dorkót, amit azonnal fel is vettem. A fürdőbe siettem, hajamat kivasaltam, azonban alját begöndörítettem. Kezemre felcsatoltam kedvenc karkötőmet, majd nyakamba akasztottam egy szívecskés nyakláncot. Mikor késznek nyilvánítottam magam, táskámba beszórtam a fontosabb dolgaimat. Telefon, kulcs, pénztárca, cigi, igazolványok. Mikor tényleg készen voltam, lefutottam a konyhába, ahol anyát találtam. Éppen palacsintát sütött, így csak arcára nyomtam egy puszit, majd leültem az étkezőben lévő székek egyikére. Fülhallgatómat bedugtam a telefonomba, és elkezdtem zenét hallgatni. Először csak nézegettem a zeneszámokat, majd ráböktem a Money On My Mind-ra. Miközben a zene szólt a fülemben, anyát néztem, aki köntösben, összefogott hajjal palacsintát sütött. Fáradtnak tűnt, de ki ne lenne fáradt, ha reggel fél 9-től este fél 9-ig dolgoznia kell?! Mikor elém tette a tányért, felnéztem, szemei csillogtak, arcán egy fáradt mosoly terült szét. Velem szemben foglalt helyet, majd lassan enni kezdett. Én is nekiláttam, majd egészen addig, amíg el nem fogyott a tányéromról az étel, csendben voltam, néztem magam elé. Mikor az utolsó falatot is lenyeltem, anyára pillantottam, aki fáradtan nézett vissza rám.
- Kicsim, szeretnék beszélni veled egy nagyon fontos dologról - mondta végül pár perc csend után.
- Rendben, miről lenne szó? - néztem rá komolyan.
Már éppen elkezdte volna, amikor az órára pillantottam, és kikerekedtek a szemeim.
- Ne haragudj anya, de el fogok késni, este megbeszéljük - nyomtam egy puszit az arcára, majd kiviharzottam a konyhából. Táskámat felkaptam a földről, majd kisiettem a házból. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd gyors léptekkel indultam a buszmegálló felé. Sétálás közben kihalásztam a táskámból a cigimet, illetve a telefonomat, benne a fülhallgatómmal. Fülembe dugtam a fülhallgatót, telefonomban elindítottam egy zenét. Miközben eltettem a telefonomat a zsebembe, előkotortam az öngyújtómat is, és rágyújtottam. Ahogyan befordultam a sarkon, már láttam, hogy a busz zárja az ajtaját, így meg sem próbáltam elérni. Lassítottam lépteimet, majd telefonomon megnéztem az időt. Háromnegyed nyolc. Esélyem sincs késés nélkül beérni. A busz csak negyed óra múlva jön, és 10 percet kellene utaznom, így mindenképp kések. Az iskola azonban 20 percre van a buszmegállótól, ha sietek. Így aztán sétálni kezdtem az iskola felé. Pillanatok alatt elszívtam a cigimet, így a csikket a földre dobtam. Rátapostam, majd mikor meggyőződtem róla, hogy már nem ég, felvettem a földről és a kukába dobtam. Mellettem egy srác száguldott el gördeszkával, de amint kidobtam a csikket, azt vettem észre, hogy megállt. Deszkáját a kezébe vette, majd engem nézett.
- Mi ilyen érdekes rajtam? - kérdeztem flegmán.
- Semmi, csak még nem láttam senkit, aki a kukába dobta volna a cigicsikket - mondta mosolyogva, én pedig megvontam a vállam.
- Ennyi? Akkor mehetsz is tovább - intettem 'bájosan'.
- Vagy be is mutatkozhatnánk egymásnak - mosolygott, én pedig megráztam a fejemet.

- Kihagyom, így is elkések a suliból - pillantottam a telefonomra. 7:50.
Elindultam tovább, azonban a srác végig mellettem sétált. Szerencsétlenségemre ugyanarra vezetett utunk. Ez akkor derült ki, amikor mindketten pontosan 8:07-kor megálltunk az iskola előtt.
- Te is ide jársz suliba? Még sosem láttalak - nézett rám.
Táskámban kezdtem kutakodni, majd mikor megtaláltam a cigis dobozomat, kihúztam belőle egy szálat. A dobozt a srác felé tartottam, aki csak megrázta a fejét, majd az órájára nézett.
- Menj nyugodtan, ne késs el miattam - mosolyogtam, miközben egy mélyet szívtam a káros nikotinból.
- Nap közbe találkozunk - mosolygott, majd elindult befelé.
- Hé! - kiabáltam utána, mire megfordult - Jasmine vagyok. Jasmine Wright.
- David. David Hartler - mosolygott, majd besietett.
Percekig csak álltam mosolyogva, majd gyorsan még egyet szívtam a cigimből. A füstöt lassan fújtam ki, majd elnyomtam a cigim, a csikkel pedig eljátszottam azt, amit út közbe. Az iskola ajtaját kinyitottam, majd mikor beléptem, becsuktam magam után. Mosolyogva köszöntem a portásnak, aki csak egyet biccentett. Az osztályom felé igyekeztem, majd mikor megérkeztem, vettem egy nagy levegőt. Mikor kifújtam, kopogtam, majd lassan benyitottam. Mikor az osztályterembe léptem, az igazgatóval találtam szembe magamat.
- Elnézést a késésért - mondtam gyorsan a tanárnőnek, majd a helyemre is indultam volna, ha nem állít meg.
- Jasmine. Megint késtél. Ez már a második ezen a héten.. És bűzlesz a cigitől - mondta rezzenéstelen arckifejezéssel, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá.
Nem is zavart volna, ha ezt csak az osztály előtt mondja, hiszen a tanárnő mindenkiről tudja, hogy cigizik-e, vagy sem, vagy mi a titkos helyük, ahol az igazgató nem látja őket. De így, hogy az igazgató is jelen volt, nem voltam feldobva. Az igazgató csak idegesen nézett rám, majd szólásra nyitotta a száját.
- Jaymi, kérlek, gyere velem - mondta, nekem pedig azt hiszem, egy pillanatra leállt a szívem.
Nem tudtam, miért kell az igazgatóval mennem, de nem ellenkezhettem, megfordultam és utána mentem. Hallottam még, ahogyan a többiek 'Húú' hangot hallatnak, és azt is, ahogyan a tanárnő próbálja csitítani őket. De nem sikerült nekik. Még gyorsan visszanéztem, és benéztem a terembe. Mindenki nevetett, én pedig robbantam.
- Maradjatok már csendbe! - kiabáltam be, mire mindenki rám nézett, és bólintott.
- Köszönöm Jaymi - hálálkodott a tanárnő.
- Semmiség Mrs.James - vontam vállat mosolyogva.
Az igazgató után sietett, aki már a folyosó végén várt engem, az igazgatói ajtó előtt.
- Elnézést kérek, le kellett csitítanom az osztálytársaim - mondtam gyorsan, mire az igazgató csak mosolyogva bólintott.
Mindketten beléptünk a kis szobába, majd az igazgató helyet foglalt. Én csak az ajtóban álldogáltam, abban reménykedve, hogy semmi komolyról nincs szó. Azonban erről szó sem volt. A héten másodszorra késtem el. Többször is elkéstem volna, de mivel csak kedd volt, így csak tegnap késhettem. De előző héten is a legtöbb nap késve érkeztem, volt, hogy csak 1-2 percet, azonban volt olyan alkalom is, hogy 7-8 perc késéssel érkeztem órára. Nem tehettem róla, hiszen nekem reggelente sosem érkezik időben a buszom, sokszor előbb érkezik, nem tartva be a menetidejét. Így aztán gyalog kell megtennem az út nagy részét, az azonban fárasztó, így nem tudok olyan gyorsan sétálni. Sétálás közben lazításként egy szál cigit is el kell szívnom, így amíg azt megkeresem a táskámban, illetve amíg a zsebemből kiszedem az öngyújtómat, az is időbe telik. Aztán jön a következő pár pillanat, amíg meggyújtom, majd az öngyújtómat visszateszem a zsebembe, ügyelve rá, hogy nehogy leégessem magamról a nadrágot. Amikor ezzel készen vagyok, akkor pedig a táskám egyik legbelsőbb zsebébe kell eltennem a cigis dobozomat. Utána már nyugodtan elszívhatom, közbe pedig sietni is tudok, de amikor már elszívtam, az eloltással, és a kidobással is elmegy az idő. Egy 4-5 percbe biztos beletelik az egész. Én én az út alatt ma két szálat szívtam el, ami olyan 8-10 perc. Tehát, ha nem szívom el a két szálamat, talán pontosan érkezek, és talán nem kellett volna az igazgatói irodában állnom.
- Ülj le, kérlek - mutatott az igazgató az asztala előtt álló két szék egyikére.
- Inkább állnék.. Sokáig fog tartani?
- Jasmine, tudod, hogyan zajlik le ez - vette fel komoly hangnemét - Be kell hívnom a szüleidet, és négyesben fogjuk megbeszélni, hogyan tovább, milyen fokozatot kapsz ezért.
- Mindkettő szülőmet, vagy csak édesanyámat? - kérdeztem illedelmesen, hisz tudtam, mi lesz, ha mindkettő szülőm jelen lesz, egy szobában.
- Mindkettő szülődet, sajnálom - mondta kedvesen, én pedig lehajtottam a fejemet - Tudom, hogy édesapáddal nem a legjobb a kapcsolatod, és ezt tiszteletben tartom, de sajnos hogy az ilyen dolgokat meg tudjuk beszélni, mindkét szülődnek jelen kell lennie.
- Értem, természetesen - bólintottam - Akkor talán mégis leülök.
Az igazgató csak mosolyogva bólintott, majd tárcsázni kezdett. Először anyát hívta, majd apám számát kezdte tárcsázni. Sajnos mindketten felvették, és azt mondták, maximum tíz perc és itt lesznek. Közben az igazgató behozatott egy széket, pedig én mondtam neki, hogy amint megérkeznek a szüleim, én átadom a helyemet nekik. Ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy biztonság kedvéért legyen bent még egy szék, hátha szükség lesz rá. Ezt nem tudtam mire vélni, így csak egy bólintással nyugtáztam kijelentését. Az ajtón halk kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó. Azonban meglepetésemre nem a szüleim, hanem egy teljesen más személy lépett be. 

Chapter 8.

Még most sem tudom, pontosan hogyan történt, de hirtelen azon kaptam magam, hogy Thomas, az osztálytársam felült mellém a padra és beszélgetni kezdtünk. Először csak felszínes dolgokról, de utána egyre többet kérdezett rólam. Érdekelte, milyen zenéket szeretek, mik a kedvenc előadóim. Meglepődtem, mikor majdnem ugyanolyan zenék voltak a telefonunkon, és nem nevetett ki, amiért szeretem Miley Cyrus-t, Justin Bieber-t, vagy éppen Rihannát. 

- Miért szereted Miley-t? - kérdezte mosolyogva, majd intett az éppen belépő lánynak. 

- Sokan elítélik, hogy hogy néz ki, miközben nem is tudják, miért tette.. Én tisztelem Miley-t azért, mert ki mert állni több millió ember elé rövid, szőke hajjal, teljesen megváltozva. És valljuk be, elég sokan gondolják most azt róla, hogy milyen dögös ezzel az új hajjal. Engem nem érdekel, hogy hogyan rázza magát a videókon, megváltozott, a változással együtt jár ez is. De csak a külseje változott. Legbelül még mindig ugyanaz a lány, aki évekkel ezelőtt a Hannah Montana-ban énekelt és táncolt. Figyelj, ha az apja el tudja fogadni, hogy a lánya felnőtt, és rázza magát a színpadon, akkor mindenki más is el tudja fogadni, aki valamennyire is szereti őt. Én már régóta szeretem, és ezt fel is vállalom - mondtam mosolyogva. 

Thomas egy bólintással válaszolt, majd mivel becsöngettek, gyorsan lepacsizott a haverjaival, majd velük is beszélgetett pár percet. 

- Mit beszélgettél vele? - hallottam az egyik haverjától. 

Oda fordítottam a fejemet, de kár volt. Egytől egyig mindegyik fiú engem nézett, egyedül Thomas mosolygott rám. Azzal a lendülettel vissza is fordítottam a fejem és kinéztem az udvarra. Üres volt, csupán pár pad volt felállítva, illetve egy ping-pong asztal. Bár tekintetemmel az udvart figyeltem, fülemmel akaratlanul is a Thomas és a barátai között kialakult beszélgetésre figyeltem. 

- Nem olyan, mint amilyennek gondoljátok - hallottam meg Thomas hangját - Tök jó fej csaj.

Mondatai megnyugtattak, egy apró mosoly jelent meg arcomon, amit szerencsére senki sem látott. Az ajtó becsapódott, így oda kaptam a tekintetem. A terembe a negyvenes éveiben járó magyar tanárunk lépett be. Kirázott a hideg, de ezt szerencsére nem látta. A naplónkat az asztalra dobta, majd lapozgatni kezdte. Minden egyes lapozásnál valaki megkönnyebbülten felsóhajtott, de a magyar tanárunk nem ilyen rendes. Visszafelé kezdett lapozgatni, majd mikor teljesen az elejére ért, újra hátrafelé. Amíg ő elszórakoztatta magát, addig kinyitottam a füzetemet és átolvastam az anyagot. A napló lapjai újra sercegni kezdtek, így felnéztem a füzetemből. A tanár úr újra lapozni kezdett, azonban most meg is állt egy oldalnál. Megnézte a két oldalon lévő nevet, számolgatott magában, majd felnézett. 

- Samantha, gyere felelni - mondta végül. 

Utálom ezt hallani. Most mégis egy kisebb mosollyal az arcomon indultam ki, ugyanis tudtam az anyagot. Tegnap 2 órán keresztül tanultam, így ma csak át kellett néznem, hogy minden friss legyen bennem. Mikor elhaladtam Thomas padja mellett, megragadta a kezem. Lépteimet lelassítottam, fejemet felé fordítottam, így szembe találtam magam mosolygós arcával.
- Tudod? - kérdezte.
Csak egy bólintásra tellett, hiszen a tanár úr már türelmetlenül várt rám a tábla előtt. Thomas elengedte a kezemet, én pedig újra a tanári asztal felé indultam. Ott megálltam, úgy vártam a tanár kérdéseit. Az anyag címét mondta csak el, én pedig beszélni kezdtem. Elmondtam mindent, amit csak tudtam, közben pedig hol a tanár figyeltem, hol pedig Thomas-t, aki mosolyogva hallgatta a feleletemet. Miután mindent elmondtam, a tanárra nézett, aki mérlegelte magában a dolgokat, végül bólintott.
- Ülj le, ötös - mondta, majd beírta a naplóba a jegyemet.
Visszafelé sétálva rámosolyogtam Thomas-ra, majd a helyemre sétáltam. Lerogytam a székre, majd fejemet a padra hajtottam. Hosszasan kifújtam a bent tartott levegőt, és elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy ötöst kaptam. Ilyenkor mindig kiürül a fejem, csupán csak az anyagra és a tanárra koncentrálok. Nem bírom nézni az értetlen tekinteteket felelés közben, mert az engem is összezavar. Elfelejtem, mit tanultam, és nem tudom folytatni a feleletemet. Éppen ezért szoktam csak a tanárt figyelni, ugyanis a tanárok mindig biztatnak arra, hogy folytassam. Csak mosolyogva bólogatnak, ha pedig megakadok, segítenek. Kicsit elbambultam, ugyanis a tanár éles hangjára eszméltem csak fel.
- Mindenki nyissa ki a szöveggyűjteményét - mondta emelt hangerővel.
Thomas felemelte a kezét, a tanár pedig szinte azonnal felszólította.
- Tanár úr, nekem nincsen szöveggyűjteményem.. Odaülhetek Sam mellé? - kérdezte.
A tanár bólintott, Thomas pedig szedelődzködni kezdett. Mikor minden cucca megvolt, elindult a padomhoz. A táskáját a padom mellé ejtette, majd beült mellém.
- Tényleg nincs szöveggyűjteményed? - kérdeztem, mikor mosolyogva rám nézett.
- De, csak beszélgetni akartam - vonta meg a vállát és fejét a padra hajtotta.
Fejét felém fordította, miközben én fellapoztam a szöveggyűjteményem és olvasni kezdtem. Pár sor elolvasása után aztán felnéztem, mert éreztem Thomas tekintetét magamon. Tényleg nézett, de amint ránéztem, elfordította a fejét. Tovább olvastam, de ő nem hagyta annyiban, kezét combomra simította. Lenéztem kezére, majd az arcára, de ő csak mosolyogva megvonta a vállát. Tovább olvastam, egészen addig, amíg Thomas simogatni nem kezdett, újra.
- Rossz helyre nyúlsz, esküszöm, megverlek - nevettem fel halkan, hisz mégiscsak órán voltunk.
- De ne olvass már - húzott magához.
- Cseréljünk helyet - javasoltam, hiszen ha így rádőlök a mellkasára, leesünk a földre.
Mikor a tanár a táblára írt, felálltam és helyet cseréltünk Thomas-sal. Pont, mikor le akartam ülni, a tanár megfordult és rám meredt.
- Samantha, hová készül? - nézett rám.
- Csak leejtettem a tollam - mentegetőztem.
A tanár csak bólintott, én pedig gyorsan leültem. Thomas terpeszbe tette a lábait, én pedig hátradőltem. Hátam mellkasához ért, kezeit derekam köré fontam. Kicsit oldalra fordultam, majd fejemet mellkasára döntöttem. Egyik kezével továbbra is tartott, miközben másikkal hajamat kezdte el simogatni.
- Olyan szép a hajad - mondta, hangján éreztem, hogy mosolyog.
- Szerintem nem - vontam meg a vállam.
- Miért?
- Mert szerintem én nem vagyok egy szép lány. Nem szép a hajam, a hajszínem, az arcom. A szemem is, mint minden másom is ugyanolyan, mint a többi lányé. Egy átlagos lány vagyok, semmi különleges sincs bennem. Én ezt kiskorom óta így gondolom. Szerintem kicsinek sokkal szebb voltam, mint most. De akkor is átlagos voltam. Most sem vagyok más.
- Miért gondolod így?
- Kiskoromban, még általánosban rengeteget csúfoltak, mert szeplős az arcom, vagy mert sokkal magasabb voltam, mint az átlag. Vékonyabb, csúnyább voltam, mint ők. És úgy gondolták, az fáj nekem a legjobban, ha ezt a szemembe is mondják. Igazuk volt. Nem voltam egy egoista lány, de az, hogy minden nap félelemmel keltem fel, vajon mi vár rám, még jobban rátett arra, hogy ne legyen önbizalmam - Nem tudtam, miért mondom el ezt neki, hiszen még alig ismerem, de úgy éreztem, megbízhatok benne - Rengetegszer volt olyan, hogy hazamentem, és egyszerűen csak bezárkóztam a szobámba. Sírtam, rosszabb esetben vagdostam magam. Nem rejtegettem, mégsem volt sosem olyan, hogy a szüleim megkérdezték volna, miért tettem. Nem érdekelte őket. A húgom akkor még meg sem született, így csak anyáékra számíthattam. De ők sem törődtek velem - fejeztem be.
- Hogy történt ez?
- Aztán megszületett a húgom.. - folytattam a mesémet, a kérdését figyelmen kívül hagyva - Anyáék csak vele foglalkoztak, amíg kicsi volt, aztán amikor kezdett felnőni, és a legtöbb idejét velem töltötte, rájöttek, hogy egészen eddig ő foglalkozott csak velem. Rengetegszer néztem vele mesét, mert ő is érezte, hogy engem mindenki elhanyagol. Amióta a húgom megszületett, egyetlen egy sebet sem ejtettem magamon, mert nem volt miért. A családom, amikor csak tudott, segített nekem, elmondhattam nekik mindent. Viszont az iskolában semmi sem változott. Nem voltak barátaim, sokszor csúfoltak, de amint hazaértem, nem az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy bezárkózom a szobámba és sírok. Sokkal inkább töltöttem az időmet a húgommal, vagy a családdal. Beszélgettünk, nevettünk, és akkor úgy éreztem, minden bánatom elszáll. Aztán év elején, amikor ide jöttem, nem találtam barátokat. Ez is egy olyan iskolának tűnt, amiben csak azok lehetnek barátok, akik együtt jöttek ebbe a suliba. Aztán az interneten megismertem egy lányt. Nagyon rendes volt velem, a zenei ízlésünk is megegyezett, rengeteg dologban egyetértettünk a világgal kapcsolatban. Neki sem voltak igazán barátai az általánosban, de ahogy az új iskolába átkerült, mindenki megkedvelte, és barátokra lelt. Minden nap beszélünk, és úgy érzem, a mai napig ő volt az egyetlen barátom, akinek bármit elmondhattam. Nem mondott rám semmi rosszat, mindig segített, ha szükségem volt rá. És ez fordítva is igaz.
Ő csak figyelt, és láttam rajta, hogy tényleg érdekelték azok a dolgok, amiket meséltem magamról, az életemről. Pár percig gondolkozott, majd közel húzott magához, hajamat kezdte el simogatni. Nekem pedig egyetlen egy kérdés kavargott a fejemben. Amit percekkel ezelőtt tett fel nekem. Hogy történt ez? Magam sem tudom, egyszerűen csak megtörtént. Ezzel együtt azt sem értettem, hogy mi hogyan kerültünk ilyen közel egymáshoz. Reggel még úgy jöttem be az iskolába, azzal a gondolattal, hogy "Csak éljem túl valahogy.." Aztán óra előtt Thomas felült a padomra, és úgy éreztem, benne megbízhatok. Olyan dolgokat mondtam el neki, amiket még soha ,senkinek. És ez meglepett.