Chapter 7.

Június 10. Kedd
Samantha Withmore
Egy táborban voltam. Ugyanabban a táborban, ahova anyáék beírattak, akaratom ellenére. Elmentem, hisz nem akartam még nagyobb balhét. A tábor kapui nyitva állnak, én pedig ott állok és nézek előre, a semmibe. Mellettem rengeteg velem egyidős fiatal siet egy-egy faház irányába, hogy el tudja foglalni. De én csak állok. Mellettem Jaymi áll meg, megfogja a kezem. Megszorítja, de ő sem mozdul egy tapodtat sem. Előttem, valahol az ebédlő körül egy igazán helyes srác jelenik meg. Haja zselével fel van állítva, száját mosolyra húzza. Nagyon aranyos, be kell vallanom. Kezével magát legyezi, végül pólója alját megragadva leveszi magáról. Szám 'O' alakot formál kockái láttán, szemeimet le sem tudom venni róla. Mintha megérezné, hogy figyelem, felénk kapja a fejét, majd elmosolyodik. Lassan közeledni kezd felénk, én pedig akaratlanul is megszorítom Jasmine kezét. Nem néz rám, ő is csak mosolyog, miközben a srác egyre közelebb ér hozzánk. Előttünk megáll egy percre, mindkettőnkön végignéz, majd újra elmosolyodik. Én is végignézek magunkon. Én egy egyszerű farmert viselek, fekete felsővel, míg Jaymi miniszoknyát, kivágott, rózsaszín felsővel. Újra a fiúra nézek, aki mosolyogva közelebb hajol Jaymi-hez, megcsókolja, nekem pedig mintha ezer darabra tört volna a szívem. Könnyeim akaratlanul is kicsordulnak, majd elengedve Jasmine kezét, az egyik faházba rohanok. 

Felriadtam. Könnyeim marták az arcomat, így biztosra állíthattam, hogy valóban rosszul érintett, hogy az ismeretlen fiú nem engem választott. Megdörzsöltem a szememet, majd a telefonom után kezdtem kutakodni. Mikor megtaláltam a párnám alatt, gyorsan megnéztem az időt. Mivel 5 perc múlva ébresztett volna, ezért kimásztam az ágyamból, belebújtam a mamuszomba és a szekrényemhez lépkedtem. Ajtaját kitártam magam előtt, majd elfogadható szett után kezdtem keresni. Mikor megtaláltam, a fürdőbe siettem. A ruhákat a kis szekrény tetejére raktam, majd a mosdóhoz léptem. Megmostam az arcomat, fogat mostam, majd egy leheletnyi sminket tettem fel. Megfésültem a hajamat, majd a kezembe vettem a választott ruhadarabokat. Gyorsan felöltöztem, majd visszasiettem a szobámba. A tankönyveimet és a füzeteimet a táskámba dugtam, majd a tolltartómat is beledobtam. Az 5 perce rezgő mobilomat a kezembe vettem, majd kikapcsoltam az ébresztőt. Telefonommal a kezemben siettem le a földszintre, ahol már hallottam anya és Kaitlyn hangját. A konyhába siettem, tekintetem azonnal kiszúrta Kaitlyn-t. Fehér ruhában és egy rózsaszín boleróban mosolygott, miközben anyának segített a reggeli elkészítésében.
- Jó reggelt - köszöntem mosolyogva, mire mindketten rám kapták tekintetüket.
- Szia Sam - integetett Kaitlyn.
- Szia kicsim - nyomott a homlokomra egy puszit anya. Pár pillanatig nézett, végül megszólalt - Piros a szemed.. Mi történt?
- Semmi - vontam meg a vállam.
Nem akartam elmondani neki az álmomat, hiszen még én magam sem tudom, mit jelentett. Nem ismerem azt a fiút, bár nagyon ismerős volt nekem. Mintha már láttam volna valahol.. Arról pedig tényleg nem akartam beszélni, hogy egy ismeretlen fiú miatt sírtam, álmomban és a valóságban is. Anya nem is faggatózott tovább, így húgomhoz sétáltam, aki egy székre felállva hintette be a tojásrántotta tetejét pirospaprikával. Mikor kész volt, kezet mosott, majd kezét egy konyharuhába törölte. Gyorsan megölelt, majd asztalhoz ült.
- Anya, ne haragudj, de most nem kérek - mondtam, arcára egy puszit nyomtam.
- Beteg vagy? - kérdezte furcsán.
- Nem, nincs semmi bajom - nevettem - Csak nem vagyok éhes.
- Rendben, akkor adok pénzt, vegyél valamit az iskolában.
A táskájában kezdett el keresgélni, majd átnyújtott nekem pár bankjegyet. Elvettem tőle, majd visszafutottam a szobámba. Ott eltettem a pénzt a pénztárcámba, azt pedig a táskámba. Vállamra kaptam a táskámat, majd a szekrénybe kezdtem el keresgélni cipő után. Végül egy fekete balerinacipőt vettem fel, majd lefutottam. Apát a nappaliba találtam, éppen a konyhába indult, így gyorsan felé futottam. A hátára ugrottam, ő pedig nevetve dobott le a kanapéra.
- Héé! - néztem rá durcásan.
- Nehéz vagy - vonta meg a vállát nevetve - A húgodat sem szoktam emelgetni.. Hát még téged!
Nevetve bólintottam, majd felkeltem a kanapéról és nyomtam apa arcára egy puszit. A táskámat felvettem a földről, majd mindenkitől elköszönve az ajtóhoz indultam. Kiléptem a kellemesen hűvös levegőbe, majd gyalog kezdtem megtenni azt a kis távot, ami az iskola és az otthonunk között van. Az iskolához érve nagy levegőt vettem, végül csak egyszerűen besiettem az épületbe. Nem akartam senkivel sem találkozni, így rögtön a teremhez siettem. Mivel az ajtó zárva volt, így visszasétáltam a portára. Ott elkértem a kulcsot, amit természetesen meg is kaptam. Újra a teremhez sétáltam, majd kinyitottam az ajtót. Miután beléptem, az asztalra dobtam a kulcsot, végül lassan a helyemre sétáltam. Az ablak felőli oszlop, utolsó előtti padsor. Imádom ezt a helyet, hisz bármilyen óra van, ki tudok nézni az ablakon, el tudok gondolkodni. Táskámból kihalásztam a magyar könyvemet és füzetemet, majd a telefonomat a kezembe vettem. Játszottam egy keveset, majd a táskámat felkaptam a földről. A vállamra tettem, majd elsétáltam a szekrényemig. A számsorozatot beírtam, majd elfordítottam a zárat. Betettem a táskámat, majd bezártam a szekrényemet. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, így gyorsan feloldottam és megnéztem az üzenetemet. Jaymi küldte, az üzenetben egyetlen egy kép szerepelt, képfeliratnak pedig '*o*'-t adta meg. Nem értettem, így rámentem a képre. A telefonom majdnem kiesett a kezemből, mikor megnyitottam a képet. A képem ugyanaz a fiú volt, akit álmomban is láttam. Ismerős, de nem tudom, ki.. Még akkor sem, ha van róla egy képem. A képet gondolkodás nélkül lementettem, majd a terem felé sétálva bementem a híváslistámba. Kikerestem Jaymi nevét, majd rányomtam a hívásra. Párat csörgött, de szerencsémre felvette.
- Szia, Sam - hallottam meg csilingelő hangját.
- Szia. Ki az, akit küldtél? - tértem a lényegre.
- Jajj, ugye milyen helyes? Most posztolta, és el kellett küldenem, olyan helyes - áradozott.
- Persze, persze.. De hogy hívják? - türelmetlenkedtem.
- Zayn Malik! - szinte üvöltötte a telefonba - Ne mond, hogy nem ismered fel..
- Miért, ki ő? - azon kívül, hogy egy irtó helyes pasi.
- A One Direction egyik énekese - mondta nevetve - Tudod, őket küldtem neked tegnap.
- Igen, már beugrott - nevettem - Most le kell tennem, szia.
- Szia!
Idő közben a teremhez értem, így gyorsan a padomhoz siettem. Nem volt még senki, így a padomra ültem, és néztem kifelé az ablakon, közben pedig az álmomon gondolkodtam. Mit keresett Zayn Malik az álmomba? És miért csókolta meg Jasmine-t, amikor nem is ismeri? Képtelen voltam elfogadni a helyzetet, hogy egy ilyen helyes srác Jasmine-t választaná. Persze, megértem. Nem ismerem egyik fiú életét sem annyira, de tudom, hogy Zayn-nek volt egy elég extrém külsejű barátnője. Vagy még mindig van.. Hogy mennyit hallottam arról a lányról. Jaymi mindig mesélt róla, ha éppen új kép került fel róla, mindig elmesélte, hogy éppen milyen színűre festette eredetileg szőke haját. Egyébként Perrie nagyon aranyos lánynak tűnik, annak ellenére, amiket írnak az újságok. Zayn vele van, szerintem egyedül ő tudná megmondani, hogy Perrie milyen. De miért volt Zayn az álmomban? Megint ide lyukadtam ki. Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy Zayn Malik, a híres One Direction egyik oszlopos tagja mégis mit keresett az álmomban. És azt pedig főleg nem, hogy miért csókolta meg Jasmine barátnőmet. Gondolatmenetemet az ajtó csapódása zavarta meg, mire értetlenül felnéztem, hiszen még nem szólalt meg a csengő. Aztán, amikor láttam bejönni az egyik osztálytársamat, rájöttem, hogy még csak én vagyok itt az osztályból, így azonnal el is tűnt az értetlenség az arcomról. Viszont továbbra is őt néztem, ami neki is feltűnt.
- Mi az? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi - válaszoltam rögtön, majd visszafordultam.
Ismét az ablakon bámultam kifelé, amikor egy eléggé érthetetlen dolog történt.